Meghökkentő mesék 1. (1986)

Szerző: Roald Dahl (1916-1990)
Kategória: elbeszélések, novellák
Honnan és miért: még mindig arra a fura borzongásra vágyom, amiről A holtsávnál meséltem.
Tetszett-e: a Szuperpempőben összegyűjtött novellákhoz képest (s leszámítva azt a pár darabot, amelyik mindkét kötetben megtalálható) ezek az írások kevésbé groteszkek. Így a bennük taglalt esetek egyszerre meghökkentőek, de ugyanakkor nagyon is hétköznapiak. A Galoppos Foxley, A hangfogó és az Isteni Bosszú Rt. címűek viszont mindenképp kiemelkedőek.

"A kattogás mögött ugyan valamiféle fojtott távoli zúgás is hallatszott, ami magának a gépnek a hangja volt, de más semmi. Ahogy hallgatózott, fura érzések hatották át - mintha fülei egyre távolabb nyúlnának a fejétől, és már csak egy-egy merev drót vagy inkább csápszerű szár kötné őket helyükhöz, s ezek egyre mélyebbre hatolnának egy tiltott világ testébe, a veszélyekkel teli hangon túli régióba, ahol fül még sohasem járt, és nincs is semmiféle keresnivalója.

A vékony mutató csigalassúsággal mászott a számlap előtt; Klausner hirtelen sikoltást hallott, félelmes, fülsiketítő sikoltást; fölugrott és rémülten megkapaszkodott az asztal szélében. Körbehordozta tekintetét, mintha azt akarná látni, hogy kitől származott a sikoly. De senki sem volt körülötte, kivéve a szomszédasszonyt a túlsó kertben, ő pedig semmiképpen sem sikolthatott. Mélyen lehajolva sárga rózsaszálakat metszett le tövükről, majd sorba a kosárba helyezte őket.

S ekkor újra fölhangzott a sikoly - a hátborzongató, nem emberi torokból kiszakadt, éles és rövid, fagyos és tiszta sikoltás. Magának a hangnak fura, csaknem fémes csengése volt, amilyet azelőtt sohasem hallott. Ösztönösen körülnézett, mintha meg akarná állapítani a sikoly forrását. Egyetlen eleven lélek volt csupán a láthatáron: a szomszédasszony. Látta, ahogy a nő lehajol, ujjai közé vesz egy rózsafejet, s egy éles ollóval elmetszi a szárát; ekkor újra sikoltást hallott."

[A hangfogó; 124-5. old. 1994-es kiadás]

A Titanic pusztulása (1955)

Szerző: Walter Lord (1917-2002)
Kategória: történelmi dokumentumkönyv
Honnan és miért: egy barátnőmmel a közelgő Titanic-centenáriumról beszélgettünk, s arról, hogy régen valósággal rajongtam a témáért. Erre megemlítette, hogy van egy jó kis könyve a tragédiáról, amit aztán kölcsön is adott.
Tetszett-e: Olvasmányos, egyáltalán nem száraz. Van benne pár kép, továbbá kitekintést enged a baleset utóéletére, s különböző társadalmi hatásaira is. 

A konkrét tények és számadatok mellett azok a csip-csup apró információk a legizgalmasabbak, amelyek színesítik, árnyalják az ominózus éjszaka történetét. Csak egy példa a sok közül: az utasok olyannyira nem vették komolyan a veszélyt - még közvetlenül az ütközés után sem - hogy páran a jéghegyről leszakadó, s a fedélzet padlójára hulló öklömnyi darabokkal fociztak. 

Egy másik hátborzongató adalék: Morgan Robertson, amerikai szerző 1898-ban, tehát 14 évvel a Titanic katasztrófája előtt, Hiábavalóság címmel könyvet írt egy "elsüllyeszthetetlennek" vélt atlanti óriásgőzösről, amely "egy fagyos áprilisi éjszakán jéghegybe ütközik és elpusztul". Ez is, csak úgy, mint a Titanic 3000 fő befogadására alkalmas, valamint itt sem állt rendelkezésre elegendő számú mentőcsónak.
Robertson hajója a Titan nevet viselte.

"Az embereket nemcsak maga a tragédia zaklatta fel, nemcsak az, hogy a katasztrófa nem volt feltétlenül elkerülhetetlen, hanem a sors játéka is. Ha a Titanic figyelmet szentel a hat jégjelentésnek azon a vasárnapon... Ha a jéghelyzet normális lett volna... Ha a tenger viharos, az éjszaka pedig holdfényes... Ha csak tizenöt másodperccel hamarabb veszik észre a jéghegyet... Ha más helyen éri a hajót a jégsarkantyú... Ha a vízzáró rekeszfalakat egy további fedélzet magasságában is megépítik... Ha lett volna elég mentőcsónak... Ha a Californian segítséget nyújt. Ha ebből a sok "ha"-ból csak egy is megtörténik, mindenki, vagy sokkal több ember életben marad azon az éjszakán. De valamennyi "ha" a Titanic ellen fordult, akárcsak valami görög tragédiában."

[157-8. old. 1983-as kiadás]

Bojtár

Tudom én, hogy minden kiskutya nagyszerű. De a legpompásabb fickó mindegyik közül az én Bojtám.

1996 nyarán találkoztam vele, kb. harmadikos lehetettem. Most pedig, pár nappal azelőtt, hogy végleg pontot teszek iskolai pályafutásomra, ő csendben, bár igazi magyar arisztokratához híven kicsit zsörtölődve megpihent.

Hosszú életénél már csak az a szeretet felfoghatatlanabb, amivel felém fordult. Kaphattam bármilyen rossz jegyet, követhettem el akármilyen hibát, érhetett bármilyen bánat, s lehettem akármilyen rossz, ő mindig ugyanazzal a kitörő örömmel várt, amikor beléptem kapun. Nem ítélkezett, nem szidott meg. S mondják, a kutyák nem tudnak mosolyogni, de miért emlékszem rá mégis úgy, mint aki állandóan nevetett?

16 év hosszú idő. Életem 2/3-ban velem volt. Mostantól pedig bennem él tovább.

A tűzpiros üveggömb (1962)

Szerző: Thury Zsuzsa (1901-1989)
Kategória: ifjúsági regény
Honnan és miért: a nagymamától, s mert csíkos.
Tetszett-e: Igen, bár van egy aprócska ellenvetésem: mivel az olvasó tisztában volt a múltbéli eseményekkel, nem kellett puzzle-t játszania, mint mondjuk az Álarcosbálnál, így nekem személy szerint hiányoztak a nagy rádöbbenések, felismerések. De amúgy klassz volt; Laji és Erzsi - mint zsák és a foltja, imádtam azt a köztük lévő cinkos összetartozást, amivel rendre gúnyt űztek a nyárspolgárokból.

"- Délután kirándultok? Nekem miért nem mondtad? Isteni lesz, úgy irigyellek. Szoktatok csókolózni?
Erzsi vállat vont, a regényes képzeletű Anna értelmezze tetszése szerint. Az ó- és új esztendő között kialudt a villany, e pillanatnyi senki földjén könnyű csók érte a homlokát - ez minden. Elhinné Anna? Nem, a többiek sem. És ha mégis, kinevetnék érte. Soknak egyre megy, utcán és villamoson, moziban és kapuk alatt, a csók elengedhetetlen tartozéka futó kapcsolatoknak is. Némelyik lány így meséli: >>Moziban voltunk, rengeteget röhögtünk,csókolóztunk<< - egy szuszra, egyazon hangsúllyal. Másra vágyódik ő, álmában és ébren, de arra nincs szó, az csupán gomolygó érzés és ködös látomás. Két ember valami csodálatos helyen, az ő haját és szoknyáját lebegteti a szél, fölöttük napsütés vagy talán csillagos ég vagy holdvilág, közel és távol senki... Félhomályos szép szobában tiktakol a falióra, különben csönd, benne elakad a lélegzet - így jön a boldogság, macskatalpakon."
[294. old. 1971-es kiadás]

Kürtő úr (1982)

Szerző: J. R. R. Tolkien (1892-1973)
Kategória: mese
Honnan és miért: pár éve kértem karácsonyra, de csak most került sor arra, hogy el is olvassam.

Tetszett-e: mesékről nehezen tudok nyilatkozni, pontosan ugyanolyan érzésem volt ennél, mint az Alice Csodaországban kapcsán: zavaros, örvénylő, nincs egy pont, amibe kapaszkodhatnék, mert soha nem lehet tudni, mi vár rám a következő oldalon - elvégre egy mesében bármi megtörténhet. Maga a könyv viszont nagyon tetszik: fakszimile kiadásban jelent meg 2008-ban, az egyik oldalon a magyar fordítás olvasható, a másikon pedig az eredeti, Tolkien kézírással írt szövege és illusztrációi. Mindkettő nagyon izgi; hosszas bogarászásra kiválóan alkalmasak - előbbinél az áthúzások, javítások érdekesek (pl. van, ahol Tolkien rettenetesen belezavarodik a nevekbe, de ettől lesz az egész annyira emberi), utóbbinál meg az, hogy mikor milyen rajzeszközt használt.

Végezetül pedig: a Nyuráf egy nagyon klassz állat.

"Egy szép nap Kürtő úr kitekintett hálószobája ablakán.
- Szép idő lesz ma? - kérdezte a Nyuráftól (Nyuráf ugyanis nagy előszeretettel kíváncsiskodott a hálószoba ablakánál).
- Az nem kifejezés! válaszolta a házi kedvenc, akinek minden nap egyformán szép idő volt, ugyanis a bőre olyan volt, mint az esőkabát, és ráadásul egy mély, sötét lyukban lakott. Ehhez járult még, hogy vak volt, mint egy vakondok, így azt sem tudta, esik-e vagy süt.
Ezen okoknak köszönhetően fordulhatott elő vele gyakorta, hogy reggeli után ment aludni, és vacsora előtt kelt fel. Nemhogy az időjárással nem volt tisztában, de a napszakokkal sem."
[5. old. 2008-as kiadás]

Ballagó idő (1970)

Szerző: Fekete István (1900-1970 )
Kategória: életrajzi regény
Honnan és miért: amikor a Tüskevárat olvastam, nagyon megszerettem az író stílusát, meg azt a falusi és természetközeli miliőt, amit megírt, és ami után azóta is folyamatosan sóvárgok.
Tetszett-e: noha az indokolatlanul nagy szünet (még tavaly nyáron kezdtem el, aztán valahogy abbamaradt) az ellenkezőjét sejteti, valójában nagyon jó kis könyv ez. A legérdekesebb részek azok voltak, amelyek a Tüskevár "kulisszáit" (pontosabban eredetét) fedték fel, de amúgy nagyon sok aranyos és humoros anekdota található itt, aminek köszönhetően most megint nagyon-gyerek akarok lenni, és arra gondolok, ha együtt tölthetnék egy hetet egy-egy íróval, akkor az egyik ő lenne, a másik Rowling.

"- Hétháthy nyugdíjas őrnagy vagyok.
- Fekete Pista.
- Nyaraló vagy?
- Nem, csak vendégségbe jöttem Etti nénihez, aki itt lakik a kertész mellett... őrnagy úr...
- Szólíts csak Géza bácsinak. Látom, ismered a madarakat, szereted a Balatont... hát, amíg itt vagy, legalább nem leszek egyedül...
- Én is egyedül vagyok, Géza bácsi.
- Hogyhogy?
- Úgy értem, hogy tulajdonképpen én is egyedül vagyok, hiszen Etti néni nem lehet a barátom... Öreg is, meg rokon is... Van ott a szomszédban egy kislány... hát az se lehet a barátom, és a Lőrinczy gyerekek a barátaim ugyan, de csak úgy messziről. A csúzlihoz nem értenek, horgászni nem tudnak, a madarakat nem ismerik, az erdőket nem szeretik, pedig az apjuk ispán, szóval gazdatiszt.
- És a te apád? szereti a madarakat?
- Nagyon, Géza bácsi... és ha az iskolában kiderült valamelyik gyerekről fészekrablás, pláne állatkínzás, hát azt betyárul elfenekelte. Hermann Ottóval is levelezett, amíg Göllében laktunk, a fecskék, gólyák és más vándormadarak érkezéséről és őszi elvonulásáról."
[314. old. ? kiadás]

(kép: Normann Rockweel - Outward Bound)

Finnugor vámpír (2002)

Szerző: Szécsi Noémi (1976- )
Kategória: Vérmese. (hah, és tényleg!)
Honnan és miért: könyvtárban bóklászva fedeztem fel, a cím és a borító kombója csábított el.
Tetszett-e: Sziporkázó a humora, és az ilyesmit én nagyon szeretem. Hajszállal jobban tetszett volna, ha E/3-ban fogalmaz Szécsi, mert akkor a latin szavaktól nyüzsgő, "túlművelt" megnyilatkozások lekorlátozódtak volna Jerne megszólalásaira. (Mivel azonban a Vérmesét maga Jerne írta, ezért ez nem igazán róható fel neki.) A szöveg ebben a formájában meglehetősen "bölcsészes", ez valakinek vagy tetszik vagy nem, számomra felért egy cinkos összekacsintással.
Kíváncsi lennék a Nagymama véleményére Májer Stefánia kedvenc vérszívóiról. (Nincs jelentősége, de valamiért fontosnak érzem leszögezni, ez a könyv nem a vámpírdivat megkésett hazai importja, ld. a keletkezési dátumot.)

"Nem akarom azt a tévképzetet kelteni, hogy a magyarok mind egy szálig alkoholisták. Erről szó sincs. Az alkohol azonban sok ember számára a mindennapok része. Nagymama nemrég írta nekem, hogy péntek-szombat-vasárnap nem mer nyakba harapni, mert már többször padlót fogott egy-két szívás után. De miután felméri a finnek italozási szokásait, nem lesz baj. Tudni kell, mikor szívjon az ember. A magyaroknál? Na, itt sosem lehet tudni. Nincsenek kijelölt napok. Aznap például szerda volt, és O. már a másodikat töltötte magának. Előttem viszont még ott állt a teli pohár. Felmértem, hogy ha O.-t kiküldöm a konyhába azzal, hogy én só és citrom nélkül hozzá sem nyúlok, és mire visszatér, ráöntöm a fikuszra, mondván, hirtelen mégis legurítottam, átlátszó színjáték. Így véletlenül kiborítottam."
[184-185. old. 2011-es kiadás]

A holtsáv (1979)

Szerző: Stephen King (1947- )
Kategória: thriller
Honnan és miért: nem tudom, miért (illetve sejtem), de egy ideje olyan borzongós olvasmányra fáj a fogam, amitől az embernek az érzékszervei óhatatlanul fürkészik az éjszakát, hogy nem lát / hall-e valami szokatlant... Kinghez ugyan még nem volt szerencsém, de bíztam benne, hogy tőle megkapom azt, amit akarok.
Tetszett-e: ühmmm...tetszett, de nem azt kaptam, amire vártam. Miután elolvastam a Christine fülszövegét, majd negyedéig A holtsávét, valami elborult horrorsztori lehetősége kezdett körvonalazódni bennem, ami Sarah Jekyll és Hyde - utalgatásainak hála csak még inkább tévútra vitt a mű elején. Ezt leszámítva izgalmas volt, olvastatta magát a sztori, s úgy érzem, a King-életműhöz egy (rémisztgetésben) lightosabb felvezetőt kaptam, de ez talán nem is baj. Nagyon fúrja az oldalam, milyen érzés lehetett a megjelenése idején lapozni ezt a könyvet...

"Tiltakozni próbált, el akarta mondani, hogy nem akar ő nagy dolgokat cselekedni, vagy gyógyítani, vagy más hangján szólni, megjósolni a jövőt, vagy megtalálni azokat a dolgokat, amelyek elvesztek. Megpróbálta elmondani ezt anyjának, de a nyelve nem akart engedelmeskedni. Azután anyja ott volt már előtte, ott loholt a kövezett úton, alázatosan, de egyben arrogánsan, hangja harsonaként zengett:
- Megmentett! Megmentő! Megmentett! Megmentő!
És Johnny rémülten látta, hogy ezrek vannak már mögötte, talán milliók, csupa megnyomorított, vagy deformált, vagy halálra rémült ember. Ott volt a tömzsi riporterhölgy, aki azt akarta mindenáron tudni, kit jelölnek majd az elnöki posztra a demokraták 1976-ban; volt ott egy halott szemű parasztember a fia fényképével - a képen egy mosolygó fiatal fiú a légierő kék egyenruhájában -, akit 1972-ben eltűntnek nyilvánítottak Hanoiban, s az öreg azt tudakolta, meghalt-e a fia vagy él... [...]
Mérföldekre nyúlt a tömeg, türelmesen várakoznak, megölik néma, lesújtó ínségükkel."
[204. old. 2002-es kiadás]

Tamás bátya kunyhója (1852)

Szerző: Harriet Beecher-Stowe (1811-1896)
Kategória: ifjúsági regény
Honnan és miért: még a nagymamától nyúltam le jó régen, amúgy a számtalan félbehagyott olvasmányaim egyike; eldöntöttem, hogy ennek is pontot teszek a végére.
Tetszett-e: vegyesek az érzéseim. Lassan haladtam vele, néha szenvedésnek éreztem: nem voltam kíváncsi, milyen irányba megy a történet, túl sok volt a sírás-rívás (ahogy az utószóban is írják), még több a szereplő, nem alakult ki bennem kötődés. Igaz, a Lizzy és George Harris-vonal nagyon izgi volt, a St.Clare-éknél játszódó rész pedig kifejezetten tetszetős, csakúgy, mint a befejezés. A könyv végeztével úgy gondolom, nagyon jó olvasmány annak, aki a 19. századi amerikai rabszolgarendszerről akar többet tudni.

"- Miért vagy ilyen rossz, Topsy? Miért nem próbálsz jó lenni? Hát senkit nem szeretsz, Topsy?
- Nem tudom, mi az: szeretni; szeretem a cukorkát meg az ilyesmit, és kész - mondta Topsy.
- De apádat és anyádat csak szereted?
- Sohase volt apám s anyám; már mondtam Miss Évának.
- Tudom - bólintott szomorúan Éva. - De nem volt-e bátyád vagy nővéred, vagy nagynénid, vagy...
- Nem, nem... soha nem volt semmim és senkim.
- De Topsy, ha megpróbálnál jó lenni, te tudnál...
- Akkor is csak nigger maradnék, ha még olyan jó volnék is - mondta Topsy. - Ha kicserélhetném a bőrömet, és fehér lennék, akkor megpróbálnám.
- De az emberek akkor is szeretnek téged, Topsy, ha fekete vagy. Miss Ophelia is szeretne, ha jó volnál.
Topsy kurtán, nyersen felnevetett: így szokta kifejezni, hogy nem hisz valamiben."
[294. old., 1974-es kiadás]