Glamoráma (1998)

Szerző: Bret Easton Ellis (1964- )
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: kötelező.
Tetszett-e: beteges. De komolyan. 600 oldalnyi tömény szex, drog és rock'n... konfetti.

"Palakon komor képpel nyel egyet, aztán belekezd: - Nos, Mr. Ward, amint azt maga is nagyon jól tudja, igen jól értenek a fényképek és videoszalagok manipulálásához. - Elhallgat, aztán újra kezdi. - Amit maga láthatott, az nyilván csak egy film volt. Különleges effektus. Csak egy filmrészlet, amit digitálisan módosítottak. Hogy miért mutatták meg magának, azt nem tudom. De még sohasem találkoztam Bobby Hughesszal...
- Bla bla bla - sikítom. - Micsoda baromság! Ne etessen, oké!? - Annyi adrenalin tombol bennem, hogy hevesen reszketek tőle.
- Mr. Ward, azt hiszem, ennek maga is az áldozata - teszi hozzá Palakon.
- Szóval azt akarja beadni nekem, hogy többé nem hihetünk semmiben, amit mutatnak nekünk? - kérdezem. - Hogy >minden< meg van változtatva? Hogy minden hazugság? És hogy ezt mindenki el fogja hinni?
- Igen, ez a tény - mondja Palakon.
- Akkor mi igaz? - kiáltom.
- Semmi, Victor - mondja Palakon. - Különböző igazságok vannak.
- Akkor mi történik velünk?
- Változunk - vonja meg a vállát. - Alkalmazkodunk.
- Mihez. A jobbhoz? A rosszabbhoz?
- Nem vagyok benne biztos, hogy ezek a fogalmak még használhatók.
- Miért nem? - üvöltöm. - Miért nem használhatók?
- Mert senkit sem izgat, hogy mi a "jobb". Sem az, hogy mi a "rosszabb" - mondja Palakon. - Senkit. Ma már minden más."
[565-66. old. 2000-es kiadás]

A szépség örök titka

Az alábbi mondatokat Audrey Hepburn mondta, amikor megkérdezték a szépség titkáról. Egyszerű mondataiban szó sincs kemikáliákról, önpusztító kúrákról, színekről, formákról, csak örök, emberi értékekről, amelyek követése nem kerül semmibe, mégis az eredmény megfizethetetlen.
"A vonzó ajkak érdekében mondj kedves szavakat! A kedves szemekért keresd a jót az emberekben! A karcsú alak érdekében oszd meg ételed az éhezőkkel! A lelki egyensúlyért sétálj azzal a tudattal, hogy soha nem vagy egyedül. A szép hajért, hagyd a gyermeknek, hogy ujjaival végigsimítsa naponta legalább egyszer. Emlékezz, ha segítő kézre van szükséged, végül megtalálod karjaidban. Ha idősebb leszel, felfedezed, hogy két kezed van, egy, hogy segíts magadon, egy, hogy segíts másokon.
A nő szépsége nem a ruhákban, amiket hord, nem az alakjában vagy a frizurájában rejlik. A nő szépségét a szemében találod, mert a szem bejárat a szívhez, ahol a szeretet lakozik.
A nő szépsége nem az arcápolásból ered, hanem a nő igazi szépsége a lelkéből tükröződik. Az a törődés, amit szerető szívvel ad, és a szenvedély, amit mutat. A nő szépsége csak fokozódik az idő előrehaladtával."
[A ZH egy évekkel ezelőtti, talán nőnapi számából kivágott cikk]

Üvöltő szelek (1847)

Szerző: Emily Brontë (1818-1848)
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: nagy cím, sokan odáig vannak érte, kell egy kis kikapcsolódás az őrült nők ketrece után.
Tetszett-e: pfff, őrült nők ketrecét emlegettem volna? Cseberből vederbe... alig akadt szereplő, akivel szimpatizálni tudtam volna (azonosulni meg pláne nem), és ez az erőszakos, durva szerelem, legyen akármilyen szenvedélyes is, nekem nem igazán...nem is tudom, mi.

"Olyasvalami ez, amit nem tudok megmagyarázni. De bizonyára te is sejted, mint mindenki, hogy van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még. Mivégre teremtettem volna, ha egész valómat magába foglalná az, amit itt látsz? Nagy fájdalmaim ez életben Heathcliff fájdalmai voltak; figyeltem és átéreztem őket, kezdettől fogva. Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa tovább élnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének. Linton iránti szerelmem olyan, mint a fa lombja: az idő, tudom jól, meg fogja változtatni, amint a tél is megváltoztatja a fákat. Heathcliff iránti szerelmem olyan, mint a sziklakéreg a föld alatt; kevés látható örömöt nyújt, de nem lehet mással helyettesíteni. Nelly, én Heathcliff vagyok! Mindig, mindig a lelkemben él; nem mint valami gyönyörűség, hisz tudom, magam sem vagyok az, hanem mint saját lényem. Így hát ne beszélj arról, hogy elválunk egymástól; ez lehetetlen…"
[Catherine Earnshaw;...]

Az üvegbura (1963)

Szerző: Sylvia Plath (1932 - 1963)
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: ez is kötelező.
Tetszett-e: nyomasztó, mint minden lelkileg sérült ember története.Félelmetes, hogy szippantja be az embert és nem akarja ereszteni - tiszteletadás, de csak távolról. Nem való az ilyesmi nekem, akármilyen (jó) is.

"Aztán lementem a konyhába. Kinyitottam a csapot, és engedtem magamnak egy jó pohár vizet. Majd fogtam a vizet, meg a teli orvosságos fiolát, és lementem a pincébe.
Sápadt, víz alatti fény szivárgott be a résnyi pinceablakon. Az olajfűtőtest mögött körülbelül vállmagasságban sötét nyílás volt a falban, melyen át a terasz alá lehetett jutni. A teraszt később építették a házhoz, miután már a pincét kiásták, ott volt alatta ez a rejtett, lecementezetlen fenekű üreg.
Pár régről korhadó fahasáb zárta el a nyílást. Beljebb löktem valamivel a torlaszukat. Aztán az egyik fadarab lapos felületére állítottam a vizespoharat, meg az orvosságos fiolát, és felkapaszkodtam magam is.
Beletelt egy kis időbe, mire a nyíláson átveszkődtem, de hosszú kísérletezés után végre sikerült, és ott kuporogtam a sötétség tátott szájában, akár egy kobold.
Meztelen lábam alatt barátságos, de hideg tapintású volt a föld. Arra gondoltam, mikor láttak ezek a rétegek utoljára napfényt.
Aztán a rejtett nyílás elé taszigáltam a súlyos, porlepte fahasábokat. A sötétség testes volt, mint a bársony. Fogtam poharam-fiolám, és óvatosan, lehajtott fejjel, térden bekúsztam a leghátsó falig.
Pókhálók súrolták arcomat pillepuhán. Magam köré tekertem a fekete kabátot, mint saját édes árnyamat, aztán lecsavartam a fiola tetejét, és bekaptam a tablettákat, egy-egy korty vízzel közbe-közbe.
Először semmi nem történt, de ahogy lassan a fiola fenekére értem, szemem előtt piros meg kék fények kezdtek villódzni. Ujjaim közül kicsúszott az üveg, és végigdőltem a földön.
A csend visszahúzódott, felfedve a kagylókat, kavicsokat, életem parti üledékét, regényes roncsait.
Aztán a látomás újból felgyülemlett, leomlott rám, és egy elsöprő hullámmal álomba sodort."
[Esther; 158. o. 1977-es kiadás]

Petőfi, a kutyák és a farkasok (1847)

Szerző: Petőfi Sándor (1823-1849)
Kategória: vers
Honnan és miért: keresztanyám anekdotája nyomán kedvet kaptam elolvasni. :)

A kutyák dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyeztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

A farkasok dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kínoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Kép: Collin Bogle: In harmony

Szent Péter esernyője (1895)

Szerző: Mikszáth Kálmán (1847-1910)
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: azon kívül, hogy kötelező volt, és szerettem, nem sokra emlékeztem belőle. A végére kellett járnom a dolognak.
Tetszett-e: ó, nagyon is! :) Párszor még biztos előveszem majd.

Ön ott ül, madame, a kocsin, nem tud semmiről semmit, csak azt érzi, hogy éhes. A gondjaira bízott bakfis leugrik a kocsiról, elszalad, a nyakába ugrik egy hosszú kabátos egyéniségnek, és beszélnek ott valamit a fa alatt, élénk gesztusokkal, villogó szemekkel. A kis bakfis jön aztán vissza, vígan szökellve,mint egy bárány, nekipirulva, mint egy rózsa, karonfogva a fiatalemberrel, aki tegnap a fülönfüggőjét megtalálta. Mindez oly váratlan és csodálatos. Míg a kocsi eltört tengelyét alátámasztják, felszerszámozzák és újra befogják a lovakat, addig a hosszú kabátos férfi, aki a bakfis testvére, megsúgja bizalmasan: "Az ön növendéke menyasszony lett." "Szent isten, mikor, hol?", "Hát most a fa alatt."
[197. old. 1964-es kiadás]

Kép: Claude Monet: Nő esernyővel