Tóth Árpád, a fények és a szerelem (1923)

Szerző: Tóth Árpád (1886-1928)
Kategória: vers
Honnan és miért: kedvet kaptam verset olvasni, s eszembe jutott, ezt mennyire szerettem gimiben.

Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Szabó Lőrinc, Dsuang Dszi és a pillangók (1935)

Szerző: Szabó Lőrinc (1900-1957)
Kategória: vers
Honnan és miért: a lányok emlegették, én nem ismertem, elolvastam és rájöttem, engem mindig is foglalkoztatott ez a kérdés!

Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta, - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke, - mesélte, - igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom, - folytatta eltűnődve, -
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombéli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármukat én.

Komfortos mennyország (2002)

Szerző: Alice Sebold (1963- )
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: hallottam a filmről, s gondoltam, mielőtt megnézném, elolvasom a könyvet.
Tetszett-e: nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Hosszú volt nagyon (és most nem az oldalszámokra gondolok), de belátom, ez elengedhetetlen a csontok kiforrásához.

"Ezek a tiszta, szép csontok nőttek, forrtak a hiányom köré: ezek a - néha törékeny, néha drágán megfizetett, de legtöbbször csodálatos - szálak bontakoztak ki az eltűnésem után. És kezdtem másként látni a dolgokat, már úgy is el tudtam képzelni a világot, hogy nem vagyok benne. A halálom által előidézett események pusztán a csontjai voltak egy olyan testnek, mely csak valamikor az előre nem látható jövőben válik majd teljessé. Ezért a testért, amelyet immár csodaszépnek láttam, az életemmel fizettem."
[Susie Salmon; 341. old. 2010-es kiadás]

Jappán - Retró útikalandkönyv (2005)

Szerző: Badár Sándor - Horváth János (szerk.)
Kategória: szórakoztató irodalom
Honnan és miért: Japánnal kapcsolatosan akartam valamit.
Tetszett-e: Jesszusom, amióta ezt olvastam, imádom Badár Sándort! Komolyan sírtam a röhögéstől néha! Szerencsére nemcsak elolvasni lehet, hanem meg is hallgatni. :)))

"- [...] S elindultunk felfelé, a csúcs irányába, a csúcsra.
- Ahogy jött ki a nap, az gyönyörű volt. Szóval megérte. Megérte szétfagyni, megbolondulni az éjszaka, mert csodálatos volt. Az tényleg valóban igaz... Kár, hogy nem lehet fotóval illusztrálni annyira, egyrészt, mert az abszolút nagy titkot fölfedő, hogy a komámnak a két füle nem egyforma, úgy nézett ki a fotón az árnyéka, mint a Manócska. Abszolút kopasz fej, és a nap sugarai által átvilágított fülein.
- Vad fotózásba kezdtünk, amit aztán gyönyörűen megröntgeneztek az oroszok.
- De azért van egy-kettő.
- Egy-kettő azért maradt. Nézhető. És nem lehet visszaadni a fotóval a táj szépségét. Csodálatos volt, ahogy éppen kibukott a nap a japán Alpok mögül, és a japán Alpoknak a nagyon magas hegycsúcsain - mert azért majdnem mindegyik 2 ezer méter fölött volt, meg majdnem 3 ezer - kis szigetek voltak, mintha egy hatalmas nagy tengerben kis szigetecskék lettek volna. Mint egy legyezőnek a gyönyörűen felépített festménye, az egész úgy nézett ki. Csodálatos volt. Innen aztán továbbindultunk. Kezdtünk szépen, lassan fölengedni, ahogy jött fölfelé a napocska, egy kicsit megindult az ereje is. Nagyon gyorsan fölértünk a csúcsra. Dél körül már fönt voltunk.
- Hamarabb is talán.
- Fönt voltunk, pikk-pakkra. Hát marhára megérte! A Fudzsi tetején van egy csillagvizsgáló, ami zárva volt, nem tudtunk bemenni. Egy telefonfülke van ott a biztonság kedvéért, hogy bárhova oda lehessen szólni, itt vagyok a Fudzsi tetején. És egy kólaautomata, a rend kedvéért."
[Horváth J. és Badár S.; 109-10. old. 2005-ös kiadás]

A bűvös maszk [Libabőr-sorozat] (1993)

Szerző: R. L. Stine (1943- )
Kategória: ifjúsági irodalom
Honnan és miért: vagy 10 éve nagyon sokat olvastam tőle, most pedig rám jött a borzonghatnék, úgyhogy előbányásztam a sorozatnak ezt a darabját.
Tetszett-e: ahogy olvastam, úgy jöttek elő az emlékek, ill. jutott eszembe, mi fog történni. Szóval most már inkább csak nosztalgiázásra volt jó, lúdbőrzésre annyira nem. Ettől függetlenül lehet, olvasok majd még valamit a kicsik Stephen Kingjétől, de csakis olyat, amit gyerekkoromban még nem.

"Carly Beth halkan beosont a bejárati ajtón, és a földre lökte kabátját. A ház fülledtnek és forrónak tűnt. Almabor édes illata fogadta a lányt.
Mami aztán tényleg mindent belead az ünnepekbe, gondolta mosolyogva.
Lábujjhegyen ment át az előcsarnokon, és a maszkot maga előtt tartva, Carly Beth feszülten fülelt.
Noah, merre vagy?
Hol vagy, kis tengerimalacom?
Noah mindig azzal kérkedett, hogy mennyivel bátrabb, mint Carly Beth. Folyton bogarakat rakott a hátára, vagy undok gumikígyókat csempészett az ágyába - mindent megtett azért, hogy Carly Beth-et sikítani hallja.
Carly Beth lépéseket hallott a feje fölött. Noah bizonyára a szobájában van, állapította meg. Valószínűleg most veszi fel a Halloween-jelmezét.
Noah az utolsó pillanatban határozta el, hogy svábbogár lesz.
Mrs. Caldwell eszeveszetten rohangált fel-alá a házban, hogy megfelelő anyagokat találjon a csápokhoz és kemény szárnyfedőkhöz.
Nos, bogaram, készül a meglepetés, gondolta Carly Beht, gonosz kis mosollyal a szája szögletében. Megszemlélte a maszkot. Tuti, hogy az a svábbogár a mosogató alá iszkol!"
[47-48. old. 2001-es kiadás]

Gondolatok a Zabhegyező nyomán

A Zabhegyezőben mondja Holden, miközben a húgára vár az iskolában, hogy mi a bajom a világgal és az élettel, úgy általában.
"Ültem ott, és valami olyat láttam, ami teljesen kiborított. Valaki azt írta a falra: "Az isten ... meg!" Majd szétvetett a düh. Elgondoltam, hogy Phoebe meg a többi kis kölyök ezt látja, és hogy törhetik a fejüket, mi a csudát jelent, aztán végül valami mocskos kölyök megmondja, persze, egészen hülyén, hogy mit jelent, és hogy fognak gondolkodni rajta, talán egypár napig még nyugtalanítja is őket. Meg tudtam volna ölni, aki odaírta. Úgy képzeltem, valami perverz barom lehetett, aki éjszaka beszökött az iskolába, egyet brunzolni például, és az írta a falra. Elképzeltem, hogy elcsípem, és addig verem a fejét a lépcsőhöz, amíg meg nem döglik. De azt is tudtam, hogy nem lenne hozzá bátorságom. Tudtam. Ez csak még inkább lehervasztott. Még csak le sem mertem törülni a falról a kezemmel, ha tudni akarod az igazat. Féltem, hátha valamelyik tanár közben elkap, és még azt hiszi, én írtam. Végül mégiscsak letörültem, aztán mentem tovább az iroda felé.
[...]
A másik lépcsőn mentem le, és egy másik "Az isten ... meg!"-et láttam a falon. Ezt is megpróbáltam letörülni a kezemmel, de ez késsel volt belevésve, vagy mit tudom én, mivel. Nem jött le. Egyébként reménytelen. Ha millió évig csinálod, akkor se bírod letörülni még a felét se az összes "... meg!"-eknek a világon. Lehetetlen."

Az idézetnek még nincs vége. Másfél oldallal később Holden elkísér két kis srácot a Természettörténeti Múzeumba, mert látni akarják a "múniákat", meg a fáraók síremlékét. A gondolatmenet ott folytatódik tovább:
"Egyedül maradtam a sírban. Élveztem valahogy. Olyan békés volt. Aztán hirtelen, nem fogod kitalálni, mit láttam a falon. Egy másik "... meg!"-et. Piros krétával írták, pont a fal üvegrésze alatt, a kövek alatt.
Ez a baj az egészben. Azért nem talál az ember szép és békés helyet, mert egyáltalán nincs is. Talán azt hiszed, hogy van, de aztán mikor egyszer odakerülsz, ha nem figyelsz egy pillanatig, besurran valaki, és felírja, hogy "... meg!" - pont az orrod alá. Próbáld meg egyszer. Azt hiszem, ha meghalok és bedugnak a temetőbe, lesz sírkövem, meg minden, és ráírják: "Holden Caulfield" - meg azt is, hogy mettől meddig éltem, akkor közvetlen alatta lesz, hogy "... meg!". Ez fix.

Sokszor éreztem én is így, csak nem tudtam kifejezni, pedig a gondolat mindig bennem motoszkált. 2008 nyarán kívántam először valami olyasmit, tudatában a számtalan fizikai és lelki-pszichés veszélyforrásnak, hogy szeretném, ha lenne egy csöndes, békés hely, ahová kimenekíthetnék mindent és mindenkit, amit, akit szeretek és fontos, majd mindezt körbevenni egy sérthetetlen burokkal. Szeretném, ha lenne egy mikrokörnyezetem, amit nem érhet semmi baj, mint háborúk, betegségek, rossz emberek és vízi hullák.