Bojtár

Tudom én, hogy minden kiskutya nagyszerű. De a legpompásabb fickó mindegyik közül az én Bojtám.

1996 nyarán találkoztam vele, kb. harmadikos lehetettem. Most pedig, pár nappal azelőtt, hogy végleg pontot teszek iskolai pályafutásomra, ő csendben, bár igazi magyar arisztokratához híven kicsit zsörtölődve megpihent.

Hosszú életénél már csak az a szeretet felfoghatatlanabb, amivel felém fordult. Kaphattam bármilyen rossz jegyet, követhettem el akármilyen hibát, érhetett bármilyen bánat, s lehettem akármilyen rossz, ő mindig ugyanazzal a kitörő örömmel várt, amikor beléptem kapun. Nem ítélkezett, nem szidott meg. S mondják, a kutyák nem tudnak mosolyogni, de miért emlékszem rá mégis úgy, mint aki állandóan nevetett?

16 év hosszú idő. Életem 2/3-ban velem volt. Mostantól pedig bennem él tovább.