Anne válaszúton (1915)

Szerző:  Lucy Maud Montgomery (1874-1942)
Kategória: ifjúsági

Történet: Anne egyetemre megy, de a legfontosabb tudásra - életről, elmúlásról, szerelemről és családról - mégis az alma mater falain kívül tesz szert.

Honnan és miért: megfogadtam a szerző ajánlását: "A földkerekségen minden lánynak, aki 'még többet' akar tudni Anne-ről."

Tetszett-e: a jól megírt, kicsit kesergős-izgulós, de azért boldog végkifejlettel kecsegtető románcokkal általában kilóra meg lehet venni - ilyenből ebben a kötetben sincs hiány (sőt!), s talán ennek, szentimentális hangulatomnak, vagy a szimplán túl sok szabadidőnek köszönhető, hogy valósággal habzsoltam ezt a részt. Tudom, olcsón adom magam, de ez az igazság; Montgomery kivetette a csalit, én pedig szégyentelen ráharaptam, s utána vihetett, amerre akart, nem engedett - nem engedtem. Borzasztóan kíváncsi vagyok a következő könyvekre - nem is annyira arra, hogy mi fog történni bennük, hanem inkább arra, hogy hogyan fog tetszeni az, ami történik, mert úgy érzem, ezzel az epizóddal én is fordulóponthoz értem a sorozatban.

Egyebek erre a kötetre vonatkozóan: kicsit sajnáltam, hogy az utolsó előtti és utolsó fejezet közt nincs még egy... viszont ami határozottan klassz volt: a körülírhatatlan "solane"-ság az egyik leglollabb dolog, amivel az utóbbi időben irodalomban találkoztam, és a korábbiakkal ellentétben most már egyáltalán nem idegesített Davy, sőt, rajta kacarásztam a legtöbbet.

"- A fene essen bele! - robbant ki Davyből.

- Jaj, Davy, ne káromkodj! - szólt rá ijedten Dora.

- A "fene" nem káromkodás... legalábbis nem igazi. És még ha az is, nem érdekel - vágott vissza Davy hányavetin.

- Ha már ilyen szörnyű szavakat kell mondanod, legalább ne vasárnap mondd! - kérlelte Dora.

Bár a bűntudattól még messze volt, Davy a lelke mélyén érezte, hogy egy kicsit túllőtt a célon.

- Kitalálok egy saját káromkodást! - bizonygatta.

- Isten megbüntet érte - jelentette ki Dora ünnepélyesen.

- Akkor Isten egy díszes mákvirág - feleselt Davy. - Hát nem tuggya, hogy egy férfiember le köll eressze valahogy a gőzt?"

[Az ekkor éppen 9 éves Davy és Dora; 108-9. old. 2006-os kiadás]

Anne az élet iskolájában (1909)

Szerző:  Lucy Maud Montgomery (1874-1942)
Kategória: ifjúsági

Történet: az írónő ott folytatja a mesélést, ahol az előző kötetben abbahagyta: Anne tanítani kezd az avonlea-i iskolában, s a válogatott diáktársadalom csínytevései-aranyköpései mellett olyan tényezők gondoskodnak a színes hétköznapok forgatagáról, mint az árván maradt, amúgy "tűz és víz" ikerpár, a mogorva szomszéd és rendíthetetlenül káromkodó papagája, vagy az évtizedekkel korábban elszakadt szerelmesek drámája.

Honnan és miért: mivel az első rész tetszett, a sorozat folytatása mellett döntöttem.

Tetszett-e: tetszik, tetszik, de valami hiányzik belőle ahhoz, hogy beírja magát a kedvencek közé. Amúgy nagyon érdekes figyelemmel követni, ahogy az előző könyvből megismert gyerekek felcseperednek, s igazából alig várom, hogy a következő résznek is neki lássak, mert ahogy lassan az én korosztályomhoz érnek, azt hiszem, annál közelebb fogom/tudom őket magamhoz érezni. (Ezenkívül változatlanul szeretnék Avonlea lakója, és egyben a Faluszépítő Társaság tagja lenni. Ilyenkor olyan jó érzés fog el, amikor kinézek az ablakomon és 3-4 fenyőfát látok lengedezni a nagy szélben - kis Anne-varázslattal akármi kisülhet a látképből :))

A Levendula nénivel foglalkozó történetszál ragadott meg talán a legjobban, drukkoltam, hogy az legyen a befejezés, ami. :)

"- Nézzétek! Látjátok azt a verset ott? - és odamutatott.

- Hol? - bámult Diana és Jane a megadott irányba, mintha azt várnák, hogy a nyírfakéregbe rovásírással bevésett verset pillantanak majd meg.

- Ott... kicsit lejjebb a patakban... azt a régen ott heverő, mohos fatörzset, amin lágyan megtörik a víz, s a vízfodrok olyanok, mintha egy vízi tündér a haját fésülné és az a ferdén beeső napsugár olyan, mintha egy aranydárda fúródna lent a tavacskába. Ó, ennél szebb verset még sosem láttam!

- Szerintem inkább képnek kellene hívnod - ellenkezett Jane. - Egy vers sorokból és versszakokból áll.

- Ó, Istenem, dehogy - rázta a fejét Anne,s a hajában méltatlankodva rezgett a hófehér cseresznyevirág-korona. - Egy vers nemcsak úgy válik láthatóvá, ha sorokba és versszakokba öltözik; amit versnek látsz, az nem több, Jane, mint rajtad a redőzések és fodrok. A vers lényege a lélek... és ez a gyönyörűség, amit látunk, egy szavakba nem öntött vers lelke. Nem mindennap láthatunk lelkeket... még ha az egy versé is.

- Kíváncsi lennék, milyen egy lélek... egy ember lelke... - szólalt meg Priscilla álmodozón.

- Gondolom, ilyen - mutatott Anne egy nyírfa lombján átszűrődő napsugárra. - Csak persze alakja, vonásai is vannak. A lelkeket valahogy mindig fénynek képzelem el. Némelyiken rózsás foltok és remegések, másokon lágy csillogás látszik, mint éjszaka a holdfény a tengeren... megint mások sápadtak és átlátszóak, mint a hajnali pára."

[A lányok; 117. old. 2005-ös kiadás]

Levelek Tokióból (1979)

Szerző: Macutani Mijoko (1926- )
Kategória: ifjúsági

Történet: Fukiko lánya 13. születésnapjára az Anna Frank naplóját adja ajándékba. Egymástól függetlenül, s maguk sem értve, miféle ihletettség hatására, mindketten naplót kezdenek írni, melynek feljegyzéseit Annához címzik. Csak míg Júko irkái egy átlagos kamasz mindennapjairól, a cicákról, a balettről és végül, de nem utolsósorban a középiskola falai közé is beszivárgó japán-koreai ellentétről szólnak, addig Fukiko a hiroshimai eseményeken, az ország feszült belpolitikai helyzetén, valamint auschwitzi utazásán merengve próbálja újraértelmezni önmagát és a történelmet. 

Honnan és miért: könyvtár, s mert minden tavasszal (de főleg áprilisban) valamiért különösen nagy kedvet érzek, hogy Japánnal kapcsolatban olvasgassak.

Tetszett-e: nagyon-nagyon érdekes és elgondolkodtató volt, szerintem maradéktalanul kiegészíti az Anna Frankot: nem mond újat Auschwitzról, de jól összefoglalja, plusz képet kapunk a II. világháborús és a '80-as évek felé cammogó keleti országról; főleg kicsit idősebb középiskolásoknak tudnám ajánlani. Legnagyobb érdeme mindenképp a koreiakat igába hajtó Japán és a náci Németország közé vont párhuzam.

"Nemrég, Mori édesanyjának auschwitzi utazásával kapcsolatban beszéltem nektek arról, hogy a náci Németország hogyan pusztított el több millió zsidót. Talán most már megértitek: Japánban is hasonlóképpen kezelték a koreaiakat. - Kavamura tanár úr léptei kopogtak a padlón. Sétált tovább, majd újra megszólalt: - Még napjainkban is előfordul, hogy koreaiak, akik nem jutnak munkához, japán származásúnak adják ki magukat, csak hogy a betevő falatra valót meg tudják teremteni. Néhány nappal ezelőtt az Orgonában jártam...

- Jaj, ez a tanár úr! - gondoltam magamban. - Hogy kerül ide az Orgona... - de tévedtem.

- Azt hallottam ott, hogy egy biztonsági őrt, egy Kobajasi nevű embert elbocsátottak, mert hamis életrajzot adott be. Azt mondják, eltitkolta, hogy koreai származású! De vajon van-e jogunk ezért elítélni?

Erősen vert a szívem.

- És még valami. És ez igen mélyen érint benneteket. Az a gyerek, aki a 13 évesek balladáját írta, szintén koreai volt. Azt persze nem tudom, hogy ez volt-e az öngyilkosságának oka. A vers alapján ezt nem lehet kideríteni.

Az osztályon halk moraj futott végig.

- Kim Jonho (Szatoru) az I/A osztálynak ajándékba adta a faji kérdést és a diszkrimináció problémáját. Súlyos ajándék. Szeretném, ha komolyan vennétek, és a későbbiekben sem feledkeznétek meg róla. Mára végeztünk - fejezte be a tanár úr.

Senki sem állt fel. Illetve senki nem bírt felállni.

Én magamon vagyok megdöbbenve. Szatoruval az általánosba együtt jártam, most is egy osztályba jártunk. Mindig abban a hitben voltam, barátok vagyunk, és tulajdonképpen semmit sem tudtam róla. És Cunról meg Fúról vajon mennyit tudok? Mondd, kedves Anna! Mennyire ismerhetik meg egymást az emberek?"

[Júkótól Annának; 148-9. old. 1986-os kiadás] 

Anne otthonra talál (1908)

Szerző: Lucy Maud Montgomery (1874-1942)

Kategória: ifjúsági

Történet: Anne-t, a megpróbáltatásai ellenére hihetetlen cserfességgel és fantáziával megáldott kis árvát örökbefogadják az avonlea-i Cluthbert testvérek; jelen kötet a lányka elemi- és középiskolás éveit beszéli el.

Honnan és miért: ismét egy olyan regény, melynek a nem-olvasása szegényebbé tette a gyerekkoromat - ennek biztos tudatában terveztem lassan egy éve, hogy pótolni fogom ezt a hiányosságot.

Tetszett-e: Sajnos jóval tovább tartott a könyv olvasása, mint szerettem / megérdemelte volna, de az elmúlt egy hónapban hol időm, hol kedvem nem volt, csak tunyulni. Két "aprósággal" akadt pusztán bajom: az utolsó tanéveket érdemtelenül és gyorsabban szeltük át, mint az aranycikesz a Roxfort-pályát, pedig jó lett volna többet megtudni Anne új barátairól stb. A másik rákfeném, hogy minden nehézség és áldás túlságosan is forgatókönyvszerűen érkezik - biztos van arra valami jó szó, hogy mire gondolok, de amíg ez nem jön a számra, lapozzunk, mert csak túlságosan belezavarodnék a mondandómba.

Ami nagyon nagy pozitívum: Anne számomra egy hatalmas inspiráció-bomba! Nagyon tetszetős és szórakoztató személyiség, és tudom, furán hangzik egy irodalmi hős esetében, de ha nem lenne, ki kéne találni...! Az ember figyelmét óhatatlanul ráirányítja a saját környezetére és valóságára, ráadásul ártatlan becsvágya is ösztönző lehet, rám (és lehet, tanulmányaimra is) biztos hatással lett volna, ha mondjuk még a középiskolában találkozom a könyvvel. Épp ezért iskolai olvasmányként is tökéletesen megállná a helyét (nyilván nem annyira a fiúk körében).

"Amióta hazajött az akadémiáról, szűkebb lett körülötte a világ. De tudta: ha keskenyebb is az ösvény, amelyen most lépked majd, a csendes boldogság virágai szegélyezik. Becsületes munka, méltó célok és rokon lelkek barátsága lesz a jutalma. Senki és semmi nem foszthatja meg a képzelet és az álomvilág előjogától! És ki tudja, mit hoz a következő kanyar!

- Isten az égben, boldogság idelent - suttogta halkan."

[Anne; 330. old. 2005-ös kiadás]

"Csöndes csodák."

A tervezettnél hosszabbra nyúlt hiátust ismét egy rendhagyó bejegyzéssel szakítom meg (hamarosan újra jönnek az idézetek, azaz legalábbis egy biztos, ígérem!), bár csöppet sem lesz idegen témájában az eddigiektől.

A végtelenül cuki molyos widgetnek köszönhetően látható, hogy mostanság Anne Shirley kalandjaival fűszerezem az "unalmas" hétköznapokat. Tegnap pedig éppen úgy esett, hogy Anne Shirley - kicsit idősebb, de annál valóságosabb - alteregójával találkozhattam: a hasonlóság alapját azonban nemcsak a vörös fürtök, de az egyértelműen pozitív életszemlélet és az élet apró, egyszerű csodáinak a szeretete, tisztelete képezte. S hogy ki is ez a rejtélyes illető? Schäffer Erzsébet, a Nők lapja Pulitzer-emlékdíjas újságírónője.

Most már sajnos ritkábban, de egy időben viszonylag rendszeresen forgattam a Nők lapját a kezeimben, és egy idő után feltűnt, itt ez a hölgy, aki a cikkeiben mindig fantasztikus megfigyelőképességről, szerethető és bájosan humoros stílusról tesz tanúbizonyságot. Emlékszem, tényleg nem olvastam tőle sokat, de a neve hamar egyfajta garancia lett a számomra, így amikor a barátnőmnek kerestem szülinapi ajándékot, és a könyvesboltban megpillantottam Schäffer egyik könyvét, egyszeriben már egyáltalán nem okozott fejtörést, hogy mivel lepjem meg kedves barátosném.

Ugyanilyen egyértelmű döntés volt a részemről, amikor kiderült, hogy a Művelődési Házban az (újság)írónő lesz a vendég, s nagy meglepetésemre rajtam kívül még legalább 80-an, de talán nem túlzok nagyot, ha azt mondom, 100-an vélekedtek hasonlóan és ragadták meg a lehetőséget, hogy élőben hallhassanak néhány anekdotát.