Anne az élet iskolájában (1909)

Szerző:  Lucy Maud Montgomery (1874-1942)
Kategória: ifjúsági

Történet: az írónő ott folytatja a mesélést, ahol az előző kötetben abbahagyta: Anne tanítani kezd az avonlea-i iskolában, s a válogatott diáktársadalom csínytevései-aranyköpései mellett olyan tényezők gondoskodnak a színes hétköznapok forgatagáról, mint az árván maradt, amúgy "tűz és víz" ikerpár, a mogorva szomszéd és rendíthetetlenül káromkodó papagája, vagy az évtizedekkel korábban elszakadt szerelmesek drámája.

Honnan és miért: mivel az első rész tetszett, a sorozat folytatása mellett döntöttem.

Tetszett-e: tetszik, tetszik, de valami hiányzik belőle ahhoz, hogy beírja magát a kedvencek közé. Amúgy nagyon érdekes figyelemmel követni, ahogy az előző könyvből megismert gyerekek felcseperednek, s igazából alig várom, hogy a következő résznek is neki lássak, mert ahogy lassan az én korosztályomhoz érnek, azt hiszem, annál közelebb fogom/tudom őket magamhoz érezni. (Ezenkívül változatlanul szeretnék Avonlea lakója, és egyben a Faluszépítő Társaság tagja lenni. Ilyenkor olyan jó érzés fog el, amikor kinézek az ablakomon és 3-4 fenyőfát látok lengedezni a nagy szélben - kis Anne-varázslattal akármi kisülhet a látképből :))

A Levendula nénivel foglalkozó történetszál ragadott meg talán a legjobban, drukkoltam, hogy az legyen a befejezés, ami. :)

"- Nézzétek! Látjátok azt a verset ott? - és odamutatott.

- Hol? - bámult Diana és Jane a megadott irányba, mintha azt várnák, hogy a nyírfakéregbe rovásírással bevésett verset pillantanak majd meg.

- Ott... kicsit lejjebb a patakban... azt a régen ott heverő, mohos fatörzset, amin lágyan megtörik a víz, s a vízfodrok olyanok, mintha egy vízi tündér a haját fésülné és az a ferdén beeső napsugár olyan, mintha egy aranydárda fúródna lent a tavacskába. Ó, ennél szebb verset még sosem láttam!

- Szerintem inkább képnek kellene hívnod - ellenkezett Jane. - Egy vers sorokból és versszakokból áll.

- Ó, Istenem, dehogy - rázta a fejét Anne,s a hajában méltatlankodva rezgett a hófehér cseresznyevirág-korona. - Egy vers nemcsak úgy válik láthatóvá, ha sorokba és versszakokba öltözik; amit versnek látsz, az nem több, Jane, mint rajtad a redőzések és fodrok. A vers lényege a lélek... és ez a gyönyörűség, amit látunk, egy szavakba nem öntött vers lelke. Nem mindennap láthatunk lelkeket... még ha az egy versé is.

- Kíváncsi lennék, milyen egy lélek... egy ember lelke... - szólalt meg Priscilla álmodozón.

- Gondolom, ilyen - mutatott Anne egy nyírfa lombján átszűrődő napsugárra. - Csak persze alakja, vonásai is vannak. A lelkeket valahogy mindig fénynek képzelem el. Némelyiken rózsás foltok és remegések, másokon lágy csillogás látszik, mint éjszaka a holdfény a tengeren... megint mások sápadtak és átlátszóak, mint a hajnali pára."

[A lányok; 117. old. 2005-ös kiadás]