Mi a csuda? (2007)

Szerző: Robert Fulghum (1937- )
Kategória: elbeszélések, novellák (at least bookline szerint...szerintem még mindig mókás esszék)
Honnan és miért: az első kötetem Rob bácsitól, amit azután szereztem be, hogy az Alexandrában ott voltam a 70. születésnapjára szervezett beszélgetésen. Nagyon szimpatikus volt ez az életigenlés, úgyhogy be is újítottam ezt a könyvét.
Tetszett-e: immár másodszor forgatom, első alkalommal elkeveredtem valahol félúton, de most befejeztem és nagyon tetszett. Ugyanaz egyébként a véleményem, mint a másik kötet esetében. Gyanítom, depis időszakokban nagyon jó lesz majd olvasni.

"A feladatom az elkövetkező két napra: átmásolni a noteszemet - rendet rakni a nevek és mindenféle telefonszámok között. Már tavaly is fel akartam számolni ezt a káoszt. És tavalyelőtt is. Nincs mobilom, Blackberrym, a számítógépet csak egy dologra használom: gépelek rajta, úgyhogy ez van: kis fekete könyvecske, benne nehezen megfejthető ceruzafirkák, a lapok között fecnik és névjegyek, az egész inkább egy kövér papírszendvics, mint névjegyzék. Már egy befőttesgumi sem tudná lelapítani. [...]
Soha ki nem dobnám ezeket a salátává vált könyvecskéket. Ezt az elhatározásomat egy barátom ihlette, aki úgy tekint ezekre a kis fekete könyvekre, mint személyes történelmére. Nyolc van meg neki, az első még az egyetemi időkből. Olykor-olykor végigolvassa őket. Azt mondja, több oldalnyit teszek ki a könyveiben, amilyen vándormadár-életet élek.
Tényleg: vajon hány más helyen lehet a nevem feljegyezve - meg az ilyen-olyan számaim?
Lesznek-e olyanok, akik idén könyvecskéik és fájljaik átnézésekor a nevemhez érnek, és kihúzzák, mert már nem szerepelek életük darabjában: 'Mindegy, felejthető...'
És mi a helyzet azokkal a nevekkel, amelyek soha nem jelentek meg a feljegyzéseimben? Lemaradtam róla, hogy megismerkedjek a viselőikkel, mert nem mentem el egy bizonyos vacsorára, mert egy sarokra laktam tőlük és nem a szomszédban, mert nem mentem el a szülői értekezletre vagy mert az utolsó pillanatban megváltoztattam a repülő- vagy vonatjegyfoglalásomat, és így tovább, sorolhatnám a végtelenségig.
A barátaim, akik azok lehettek volna, de mégse lettek.
Némelyikük hiányzik.
Vajon én is nekik?"
[A maradó nevek; 180-81. old. 2007-es kiadás]

Mikulás

Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!"
[Zeke László]

Az egyetlen szerep (1957)

Szerző: Lev Kasszil (1905-1970)
Kategória: ifjúsági irodalom / pöttyös
Honnan és miért: hosszú és komor félév volt ez a kötelezők szempontjából. Szükségem volt valami könnyedebbre, vidámabbra.
Tetszett-e:új olvasási időszámításom első pöttyös könyve. Nagyon élveztem, főleg a lent idézett csillagos részt. Az eredeti cím (The Great Opposition) van olyan jó, mint a magyar, hirtelen nem is tudom, melyik passzol jobban a könyvhöz. Mindkettő találó.

"Kis ideig hallgatott, majd hirtelen az égre emelte tekintetét, és keresés nélkül, mindjárt rámutatott ujjával egy alacsonyan álló, vörös csillagra.
- Itt van például a Mars bolygó - mondta. - Látjátok?
Valamennyien Raszscsepej köré sereglettünk, s keze alól a csillagot kémleltük, amelyre mutatott.
- Bizonyára hallottátok, hogy a Mars csak tizenöt évenként egyszer kerül a Föld közelébe, hogy megnézze az embereket, és megmutassa önmagát. Ezt nagy oppozíciónak, szembenállásnak hívják (Szima tudja ezt!)... Ilyenkor a csillagászok, a sikert kergetve, a Marsra szegezik távcsöveiket. Ekkor nem szabad henyélni! És egy ízben, nagy oppozíció idején, egy sikeres csillagász valamilyen fényjeleket észlelt a Marson. Roppant hűhó támadt - azt a ragyogóját! Megállapították, hogy a Mars lakói tűzzel jeleznek nekünk. Nos, hamarosan kiderült, hogy ezek mindössze a Nap visszfényei voltak a Mars felhőin. A nagy riadalom csalódással végződött... Azután, mint tudjátok, Schiaparelli észrevette a maga csatornáit a Marson. Ez az ezernyolcszázhetvenhetes nagy oppozíció idején történt. Az emberek bizonyosak voltak benne, hogy végre eljutottak az igazsághoz: ott a Marson értelmes lények élnek. Nem tréfadolog: egész csatornahálózat! Lowell csillagásznak még a csatornákban folyó víz sebességét is sikerült meghatároznia. Telt-múlt az idő, újabb oppozíció következett, és - puff! - kiderült, hogy nincs is semmiféle csatorna, az egész optikai csalódás volt.
- Csakugyan, van ott valaki? - kérdezte Kátya.
- Hé, van valaki a Marson? - kiáltotta hangosan az ég felé Raszscsepej, szócsővé formált tenyerén keresztül. Mindenki elnevette magát. - Nem válaszolnak - mondta Raszscsepej. - Pedig szörnyen szeretném, hogy ott is éljen valaki... Lám, a legközelebbi szembenállás igen hamar lesz, az idén, július 23-án. Talán felfedeznek valami újat..."
[175-6. old. 1961-es kiadás]

Az ellenállás melankóliája (1989)

Szerző: Krasznahorkai László (1954- )
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: kötelező.
Tetszett-e: pár rész nagyon megmaradt bennem, no meg a hangulata valami elképesztő. Mondjuk ezek a gyakran egész oldalakon átívelő mondatok nem egyszer próbára tettek - hát igen, nem az a könyv, amit a 7-es buszon zötykölődve, két állomás közt érdemes olvasni.

"'A részletek összeesküvése. A részleteké' - állapította meg minden különösebb indulat nélkül s magát mintegy elhatárolván saját ügyetlenségétől Eszter is, amikor életének eme sorsdöntő estéjén az elbarikádozás nehéz műveletének befejezéséhez közeledve már vagy huszadszor vert a kezére a kalapáccsal. [...]
'Az ívet kell uralni, amit a szerszám, a szög fejéig bejár...' - döntött rövid töprengés után, s míg visszakanyarodva az 'apróbb helyesbítés' gondolatához, sebesült bal kezének teljes erejével az ablakkerethez szorította a deszkát, jobbjával vakmerőn odacsapott. Ezúttal nem lett nagyobb baj a dologból, sőt még a szög is beljebb ment valamivel, arról az imént ésszerűnek tetsző ötletről azonban, hogy amúgy is el-elkalandozó figyelmét a hátralevőkben erre az úgy nevezett ívre koncentrálni valóban célravezető volna, úgy vélte, jobb, ha letesz. A kalapács ugyanis a kezében egyre bizonytalanabb, az újabb kísérletek eredménye pedig ettől csak még kiszámíthatatlanabb lett, így azután már a harmadik próbálkozásnál be kellett vallja, az, hogy egymás után háromszor is nem suhintott mellé, korántsem szellemi erőfeszítésének, hanem egyesegyedül a véletlen szerencsének köszönhető, vagy ahogy magában megfogalmazta, 'az ujjaim szisztematikus tönkreverésében most szünetet elrendelő kegyelemnek'..."
[Eszter György; 220-21. old. 1999-es kiadás]

Pygmalion (1912)

Szerző: G. B. Shaw (1856-1950)
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: a sok sötét és nyomasztó olvasmány után akartam valami vidámabb sztorival kecsegtetőt, s különben is klasszikus, meg My Fair Lady ésatöbbi.
Tetszett-e: nem akarok spoilerezni, de Shaw elméletéről csak ennyit: oh shit! Klassz volt, tetszett nagyon, de mégis...ezer kartács és bomba!

A VIRÁGÁRUSLÁNY Törőnne inkább a maga dógáva, ahhelyett, hogy a szegén lányokat nyaggassa...
A NOTESZES Nyaggat-ja! Hagyja már abba ezt a förtelmes makogást, vagy keressen magának másik templomot.
A VIRÁGÁRUSLÁNY (bizonytalanul tiltakozva) Nekem éppúgy szabad itt maranni, mint magának.
A NOTESZES Olyan nőnek, aki ilyen elkeserítő, förtelmes hangokat képes kiadni a torkán, sehol a világon nem szabad megmaradnia... annak nincs joga élni. Jusson eszébe, hogy maga emberi lény, akinek lelke van, akinek megadatott az artikulált beszéd képessége! Jusson eszébe, hogy a maga nyelve Shakespeare nyelve, Milton nyelve, a biblia nyelve! Ne gőgicséljen itt, mint egy epebajos gerlice.
[Liza és Higgins; 11. old.1995-ös kiadás]