Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (2011)

Szerző: Ransom Riggs

Kategória: fantasy

Történet: Ez az, amit nem lehet pár sorban összegezni. Mindenesetre: napjaink átlagos(-nak tűnő) kamasza, a 16 éves Jacob és egy 1940-ben rekedt árvaház kis lakóinak üresrémekkel, lidércekkel és nácikkal vívott harcát meséli el a vélhetően később több kötetessé duzzadó sztori.

Honnan és miért: Valahogy mindig beleszaladtam ebbe a könyvbe neten, majd amikor megláttam, hogy a Libriben félárón árulják, lecsaptam rá.

Tetszett-e: Igen. Miért is? Mert amióta véget ért a Harry Potter-sorozat, ha nem is állandóan és elszántan keresve, de reméltem, hogy egyszer csak belefutok valami hasonlóba. És ez a történet - annyi "csalódás" után, ld. Percy Jackson vagy Artemis Fowl, pontosan ezt nyújtotta nekem. Fél-fantasy, egy félig-meddig átlagos, de különleges főszereplővel, jófej dirivel és varázslatos képességű barátokkal.
 Ugyanakkor nagy bajban is vagyok ezzel a könyvvel. Nem a regénnyel, nem a sztorival, hanem azzal a majd' 400 oldalnyi papírköteggel, amit a kezemben tartok.
Tudvalevő, hogy az írás ebben az esetben szorosan összefonódik a képi anyaggal, azokkal a régi-régi, összebolházott fotókkal. Egész pontosan ezek közé kanyarította a szerző a cselekményt, amit sokan kifogásolhatónak tartanak, én egyelőre egy izgalmas alkotói folyamatot látok belőle - de elkanyarodtam. Szóval mi a helyzet akkor, ha a fotók elengedhetetlenek ebből a könyvből, engem viszont kiborítanak?
Mert félelmesek a maguk - olykor -tudom- manipulált módján... Riggs bemutat egy csomó jófej karaktert, én mégsem tudom szeretni szegény különleges gyerekeket, mert a hozzájuk kapcsolt fotók egyszerűen hátborzongatóak. Alig van 1-2 kép, amitől nem futkos a hideg a hátamon... És akkor ezek még csak a gyerekek! A pupilla nélküli lidércportrékról, a sötétben csillogó, "te jó ég, ez engem néz" szemekről és a megörökített háborús miliőről még nem is beszéltünk...

"Átsodródtunk az ajtónyíláson a teljes sötétségbe. Egy ideig csak lebegtünk a vízben, egymásnak adogatva a levegőző csövet. Más nem hallatszott, mint lélegzetvételeink bugyborékolása és sejtelmes dobbanások a hajó legmélyéből, ahogy a törött hajótest darabjait ütögette az áramlat. Ha becsuktam volna a szemem, akkor sem lett volna sötétebb. Mintha asztronauták lettünk volna egy csillagtalan mindenségben.

Ám ekkor megdöbbentő és fenséges dolog történt - egyenként előbukkantak a csillagok, egy-egy zöld felvillanás itt is - ott is a sötétben. Azt hittem, hallucinálok. Aztán egyre több gyulladt ki, azután még több, amíg végre egész csillagkép kavargott köröttünk, mint milliónyi ragyogó csillag, megvilágították testünket, tükröződtek maszkjainkon. Emma kinyújtotta a kezét, gyors csuklómozdulatot tett, de a helyett, hogy tűzgömb keletkezett volna a kezén, szikrázó kék fényben ragyogott a keze. A zöld csillagok összeolvadtak körülötte, villódzva és kavarogva, visszhangozva a mozdulatait, mint valami halraj, és ekkor jöttem rá, hogy valójában az is.

Úgy megbűvölt  a látvány, hogy elvesztettem az időérzékem. Az ott töltött idő óráknak tetszett, bár valószínűleg csak percekig tartott. Akkor éreztem, hogy Emma megbök, és visszaúsztunk az ajtón át, fel a létrán, és amikor a felszínre értünk, amit először megpillantottam, az a Tejút nagy és merész sávja volt az égboltra festve, és megértettem, hogy a halak meg a csillagok teljes rendszert alkotnak, egybevágó részei valami ősi és rejtélyes egésznek."

[238-9. old.; 2011-es kiadás]

Eragon (2003)

Szerző: Christopher Paolini (1983 - )

Kategória: fantasy

Történet: Eragon, a szegény parasztfiú egy nap egy sárkánytojásra bukkan, s ezzel nemcsak Saphira gazdája lesz, hanem Alagaësia utolsó (vagy új generációs első?) Lovasa.

Honnan és miért: A könyv, amiről úgy gondoltam, soha nem akarom majd elolvasni. Mert anno a filmet sem szerettem, egy icipicit sem. Mégis - most, két hónap alatt, töménytelen mennyiségű könyvtári tartozást felhalmozva - elkövettem az olvasást. Valaki kedvéért, aki nagyon szereti Az örökség-sorozatot. Abban bízva, hogy a regénnyel többet megtudhatok Róla, ha úgy tetszik, közelebb kerülhetek Hozzá, jobban megérthetem Őt. Ez talán - egy icipicit - sikerült.

Tetszett-e: Az előbbi volt a legfőbb motivációm abban, hogy végig olvassam a könyvet, s ne adjam fel, amikor már a tizedik könyvtári felszólítást kapom.
Alapjáraton nem lelkesedem a tömény fantasyért. Itt sem találtam kötődési pontot sem a szereplők valamelyikével, sem egyetlen cselekményszállal, s sokat kellett várnom a megfelelő idézetre is. 
Most, hogy az utolsó oldalt is letudtam, a legfurább: hiába voltam benne biztos, hogy a tetralógiából nekem csak ez az első rész lesz meg, a befejezés után valahogy mégis kedvet kaptam a folytatáshoz. Bár sejtem, hogy az is nyögvenyelős-lassú olvasás lenne, de érdekel. Egy icipicit.

"Lehajolt, jobb kezéről lehúzta a kesztyűt. Kezét a baba homlokára tette, és így szólt: -Atra gülai un ilian tauthr ono un atra ono waíse skölir frá rauthr! 

A szavaktól váratlanul elgyengült, mintha varázslatot használt volna. Lassan visszahúzta a kesztyűt a kezére, és azt mondta az asszonynak:

- Ennyit tehetek érte. Ha vannak szavak, amelyek megakadályozhatják az eljövendő tragédiákat, akkor ezek azok!

- Köszönöm, Argetlam! - suttogta az asszony, és kissé meghajolt. Ismét el akarta takarni a csecsemő arcát, ám Saphira felhorkant, és addig görbítette a nyakát, amíg a feje ott lebegett a kisbaba arca fölött. Az asszony megmerevedett, és elakadt a lélegzete. Saphira lehajtotta a fejét, és orra hegyével megdörgölte a kicsi homlokát a két szeme között, azután sima mozdulattal fölemelkedett.

Sóhaj futott végig a tömegen, mivel a gyermek homlokán, ott, ahol Saphira megérintette, csillag alakú folt maradt a bőrön, olyan fehér és ezüstös, mint Eragon tenyerén a gedwëy ignasia. Az asszony lázasan égő pillantással, néma hálával nézett Saphirára.

A sárkány azonnal elrúgta magát a földtől. A bámészkodók megtántorodtak hatalmas szárnycsapásainak szelétől. A föld zsugorodni kezdett. Eragon mélyett lélegzett, szorosan átölelte sárkánya nyakát. Mit csináltál?, kérdezte halkan.

Reményt adtam neki. Te pedig jövőt.

[...]

Amit láttál, az egy másik történet, egy legenda kezdete. Gondolod, hogy ez a gyermek beéri azzal, hogy kocsmárosné vagy parasztasszony legyen, amikor a homlokán ott a sárkánycsillag, és a szavaid ott lebegnek fölötte?"

[445-7. old. 2009-es kiadás]

Semmi (2000)

Szerző: Janne Teller (1964- )

Kategória: ifjúsági

Történet: Pierre Anthon egy nap kijelenti, az egész világon semminek sincs értelme. Osztálytársai az ellenkezőjéről akarják meggyőzni, ez azonban sok áldozattal jár.

Honnan és miért: Volt szerencsém megismerkedni egy bábszínház felé kacsintgató fiúval - tőle hallottam először Janne Tellerről, pár napra rá pedig a tévében láttam egy riportot a társulatról, mely a regényt feldolgozta. Mindez kíváncsivá tett.

Vélemény: "A gyermekkor vége" és "Kegyetlen játékok" - talán ezekkel a kölcsönzött címekkel lehet a legjobban összefoglalni, miről is szól ez a könyv. Kamaszregény, kamaszokról szól, de nem kamaszoknak - kötelező olvasmányként szerintem kifejezetten veszélyes egy, az identitás elvesztéséről szóló olvasmányt adni annak a korosztálynak a kezébe, amelynek a maga személyisége, identitása még annyira képlékeny. Én 26 leszek pár hónap múlva, de Pierre Anthon kijelentéseitől és azok vélt valóságtartalmától nehéz szabadulni. A fiú azokat a dolgokat fogalmazza meg, amik minden ember szívének a legsötétebb bugyrában rejtőznek és erőnek erejével küzdünk, hogy ott is maradjanak. Ami pedig a Fontos Dolgok Halmát illeti: botrányos, vérlázító, gyomorforgató, félelmetes, elkeserítő és sok-sok kérdést felvet.

"Ha mondjuk felemeltem a kezem, még az is arra emlékeztetett, hogy rövidesen le kell eresztenem, és semmivé lesz a mozdulat. Minden egyes alkalommal, amikor nevettem vagy mosolyogtam, arra kellett gondolnom, hányszor fogok még sírni ugyanezzel a szájjal és szemmel. Aztán a szemem egy szép napon csukva marad, és mások fognak sírni meg nevetni, de akkor én már a föld alatt leszek. Csak a bolygók mozgása tart örökké, de ezt is csak addig lehetett biztosra venni, amíg Pierre Anthon egyik reggel arról nem kezdett beszélni, hogy zsugorodik a világegyetem, és egyszer majd, mint valami fordított Big Bang, összeomlik az egész. Minden olyan kicsi lesz, mintha nem is lenne. Még a bolygókra se lehetett gondolni. Semmire nem lehetett gondolni. Kibírhatatlan volt."

[Agnes; 148. old. 2011-es kiadás]

Hiányzik Szecső (1973)

Szerző: Dániel Anna (1908-2003)

Kategória: ifjúsági

Történet: Egy átlagosnak tűnő szerda reggel Szecső Irén elindul az iskolába, ám nem érkezik meg. A lány szerelme, Sugár Karcsi mintha titkolna valamit - nem különben a fiú barátja, Dugó... amikor az osztályfőnök, Magda néni nyomozni kezd, kiderül, nemcsak a gyerekeknek, de a szüleiknek is akad lepleznivalójuk.

Honnan és miért: Szintén a pesti beszerzőkörútról.

Vélemény: Ennek a könyvnek két testvére van. Szabó Magda Álarcosbálja, és Dániel Anna másik regénye, a Találkozások napja. Előbbivel a történet hasonlósága, a múlt felgöngyölítése (illetve annak mozaikossága), utóbbival a szerző személye köti össze (biztos vagyok benne, hogy a későbbi, '77-es Találkozások napjának főhősében, Ágnesben Bajári Kata karakterét teljesítette ki - ld. "gondolkodj el azon, miért nem szeretnek úgy a többiek, ahogy megérdemelnéd"). Ha az Álarcosbált vesszük, nálam még mindig az a favorit, de ez a könyv sem volt rossz. És ha már itt tartunk: jobban tetszett, mint a Találkozások napja, és ez a lényeg, mert tartottam tőle, hogy megint csalódni fogok.

A mozaikosság Szabó Magdának - szerintem - még mindig jobban, természetesebben ment, Dániel Annánál könnyű azért belezavarodni, hogy kiről is van szó épp (így picit Mándyra és A locsolókocsira emlékeztetett). Amúgy gyors, olvasmányos regény, alig egy nap alatt a végére lehet érni.

"Később arról beszéltek, milyennek látnák a világot, ha olyan parányiak lennének, mint egy atommag. Keringő, cikázó, szüntelenül változó világot észlelnének, méhrajként röpködő, felhőként szétfoszló mindenséget.

- Képzeld el Zahonyákot mint protont! Meg akarja inteni Tóth Palya anyagrészecskét, de az tovaszáguld, sebességével részarányosan veszíti el kiterjedését, és egyszerre csak hűlt helye, energiává vált.

- Zahonyák proton dühében szétrobban. Vagy hasad?

- Az nem jó. A hasadás nem jó. Akkor sok Zahonyák lesz.

- Egy is elég belőle.

- Egy is sok!"

[Irén és Karcsi; 78. old. 1973-as kiadás]

Szadako élni akar (1962)

Szerző: Karl Bruckner (1906-1982)

Kategória: ifjúsági

Történet: A hirosimai bombázást megelőző pár naptól egészen a szörnyűség utáni 10 évig követhetjük figyelemmel a Szaszaki család életét.

Honnan és miért: Februári pesti utam alkalmával végig portyáztam a Múzeum körúti antikváriumokat, a vadászat során három csíkos zsákmánnyal lettem gazdagabb - közülük ez az egyik.

Vélemény: A regény első felével - míg az atombomba, a "tüzes villám" be nem csap, nagyon lassan haladtam az olvasással. Ez nem feltétlen a regény hibája, de azon túl, hogy nem voltam különösebben olvasós kedvemben, nem könnyítette a helyzetet az sem, hogy eleinte olyan sok szálon fut egyszerre a cselekmény. Így relatíve sok időbe telt, mire le tudtam horgonyozni Szadakoéknál. A '45 utáni időszak viszont nagyon megkapó, gördülékeny, a befejezés pedig egyenesen elementáris. Döbbenten olvastam a regény utolsó lapján, hogy Szaszaki Szadako valóban élt, sőt, emlékművet is avattak neki a hirosimai Béke-parkban, nem is akármilyet (itt meg lehet lesni).

 

 

"A reggeli vizit véget ért. Owens és Ikeda kilépett a betegszobából. A folyosón Owens doktor megragadta Ikeda karját.

- Ez a kislány az elmúlt nyolc napon szinte szakadatlanul gyártotta a papírdarvakat. Ez nagy erőfeszítés neki. Azt hiszem, már vagy háromszáz ilyen daru függ az ágya felett,

- Pontosan négyszáztizennyolc - helyesbített Ikeda doktor. - Ma megszámoltam. Tíz nap múlva Szadako elkészül az ezredik madárral. És akkor meggyógyul.

Owens kérdő tekintettel méregette kollégáját.

- Komolyan gondolja? Ez az ön honfitársainak babonás hite. Semmi egyéb.

- Ön ezt babonának nevezi. Én meg azt mondom, hogy ez az ember hite önmaga erejében."

[241. old. 1967-es kiadás]