Szerző: Leiner Laura (1985- )
Kategória: ifjúsági
Történet: Rentai Reni a francia tagozatos Szent Johannában kezdi meg életének gimis fejezetét. Naplóbejegyzései révén az ő és osztálytársai mindennapjairól tudhatunk meg részleteket.
Honnan és miért: A munkahelyemen futótűzként söpört végig - na jó, igazából ez három embert érint, bele értve magamat is (s én lennék az a bizonyos harmadik).
Tetszett-e: Hulala. Fura. Nem akarok lexikonszócikket írni. 60-40% a tetszési-nem tetszési index, egyszer majd, ha nem miniatűr gombokat kell nyomogatnom, leírom részletesen, hogy miért. Addig a rövid verzió:
ez nem a való életről szól, ahogy állítja a hátsó borító, ami engem tán a leginkább bosszant (és nem a kielégületlen elvárás beszél belőlem, mert olyan nem volt a könyvvel szemben, max. előítélet).
Plusz ez nem is igazi napló, inkább jegyzőkönyve annak, mi történt a suliban.
Hiányolom a sziporkázó humort (ami néha-néha megcsillan, tehát van! - "Rémesen indult a nap. Na, jó. Először is, az arcomra kent csodakrém miatt, amit éjszakára felkentem, reggel úgy ébredtem, hogy beleragadt az arcom a párnába."), a leírásokat, mélyebb jellemzéseket, amik túlmutatnak azon, hogy Cortezen épp milyen menő ruha van, és az iskolán kívüli miliőt, történéseket.
De. Mivel csípem Reni szüleit, Arnoldot és Kingát, meg amúgy érdekel, hogy alakulnak a kapcsolatok az osztályban, és úgy általában a Johannában, s különben is jópofák az utalások, azt hiszem, elolvasom a folytatást. Az viszont tuti, a pöttyös könyveimet és azoknak a hangulatát - s nevezzetek nyugodtan ósdinak - nem érheti utol.
Egyébként ez most nagyképűen fog hangzani, de pont ma találtam meg takarítás közben a "Békát" (Barátság könyv), amit két barátnőmmel hoztunk össze még a gimiben. Ha szépen-jól átfogalmaznám, megszerkeszteném, valami ehhez hasonlót biztos én is tudnék szülni.
"- Oké, akkor szerintem kezdjük. Pontosan hol akadtál el? - nyitottam ki a könyvem.
- Itt - vette ki a kezemből, és az első oldalra mutatott.
- Elolvastál valamit a kötelezőkből?
- Nem.
- És el fogsz?
- Nem.
Legalább őszinte.
- Jó. Oké - szedtem össze a gondolataimat. - Akkor olvasd el ezt a szonettet, és utána elemezzük.
- Jó.
Türelmesen vártam, hogy elolvassa, közben a néma csendben zavaróan ketyegő óra hangját hallgattam, és azon tanakodtam, vajon ebben a síri csendben hallatszik-e a gyomrom korgása.
Apu kétszer benézett, hogy ellenőrizze, mit csinálunk, anyu pedig folyamatosan behozott valamit, vagy inni, vagy enni.
- Elolvastad? - vettem el a könyvet Corteztől egy idő után, amikor úgy ítéltem meg, hogy vagy nem tud olvasni, vagy nyitott szemmel elaludt."
[Reni és Cortez; 145. old. 2010-es kiadás]
ez nem a való életről szól, ahogy állítja a hátsó borító, ami engem tán a leginkább bosszant (és nem a kielégületlen elvárás beszél belőlem, mert olyan nem volt a könyvvel szemben, max. előítélet).
Plusz ez nem is igazi napló, inkább jegyzőkönyve annak, mi történt a suliban.
Hiányolom a sziporkázó humort (ami néha-néha megcsillan, tehát van! - "Rémesen indult a nap. Na, jó. Először is, az arcomra kent csodakrém miatt, amit éjszakára felkentem, reggel úgy ébredtem, hogy beleragadt az arcom a párnába."), a leírásokat, mélyebb jellemzéseket, amik túlmutatnak azon, hogy Cortezen épp milyen menő ruha van, és az iskolán kívüli miliőt, történéseket.
De. Mivel csípem Reni szüleit, Arnoldot és Kingát, meg amúgy érdekel, hogy alakulnak a kapcsolatok az osztályban, és úgy általában a Johannában, s különben is jópofák az utalások, azt hiszem, elolvasom a folytatást. Az viszont tuti, a pöttyös könyveimet és azoknak a hangulatát - s nevezzetek nyugodtan ósdinak - nem érheti utol.
"- Oké, akkor szerintem kezdjük. Pontosan hol akadtál el? - nyitottam ki a könyvem.
- Itt - vette ki a kezemből, és az első oldalra mutatott.
- Elolvastál valamit a kötelezőkből?
- Nem.
- És el fogsz?
- Nem.
Legalább őszinte.
- Jó. Oké - szedtem össze a gondolataimat. - Akkor olvasd el ezt a szonettet, és utána elemezzük.
- Jó.
Türelmesen vártam, hogy elolvassa, közben a néma csendben zavaróan ketyegő óra hangját hallgattam, és azon tanakodtam, vajon ebben a síri csendben hallatszik-e a gyomrom korgása.
Apu kétszer benézett, hogy ellenőrizze, mit csinálunk, anyu pedig folyamatosan behozott valamit, vagy inni, vagy enni.
- Elolvastad? - vettem el a könyvet Corteztől egy idő után, amikor úgy ítéltem meg, hogy vagy nem tud olvasni, vagy nyitott szemmel elaludt."
[Reni és Cortez; 145. old. 2010-es kiadás]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése