Szerző: Michael Ende (1929-1995)
Kategória: ifjúsági irodalom
Honnan és miért: sokan szeretik, nekem is megér egy próbát.
Tetszett-e: igen. Nagyon eredeti, jól kivitelezett, bár picit vontatott. Ó, és persze tanulságos is, különösen a ma emberének!
"- Látod, Momo - mondta aztán úgy példaképpen -, ez így van: az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú: ennek sose ér a végére, gondolná.
Egy ideig hallgatagon maga elé nézett, majd folytatta:
- Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Ahányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van. Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább. Az utca meg még mindig ott van előtte. Így nem szabad csinálni.
Gondolkodott egy sort. Aztán tovább beszélt:
- Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő seprűvonásra. Aztán megint mindig csak a következőre.
Megint megállt, töprengett, aztán hozzátette:
- Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen. - Ismét hosszú szünet, majd a folytatás: - Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk se maradt ki. - Bólintott magának, s azt mondta befejezésül: - Ez fontos."
[Utcaseprő Beppo; 36-7. old. 1986-os kiadás]
2011. december 7., szerda
Nyomok a hóban (1950)
Szerző: Patricia M. St. John (1919-1993)
Kategória: gyerekirodalom
Honnan és miért: cipőt a cipőboltból! Télen téli könyvet!
Tetszett-e: picit tartottam tőle, mennyire akarja majd erőltetni a vallásos vonalat. Hát, valóban, néhol eléggé szájbarágós, de amúgy szép történet, és azt hiszem, valahol fel is nyitotta a szememet. Anikó és Laci révén én is meg tudtam fogalmazni a problémáimat, és velük együtt kaptam valamiféle útmutatást.
Egyébként vicces, mikor szobatársam meglátta, hogy ezt olvasom, mesélte, hogy a pünkösdieknél Patricia könyvei nagyon is ismertek. Azt is elmondta, mindegyik regényben van egy gyerek, aki vagy leesik valahonnan vagy megbénul és egyéb borzadályok történnek vele. Szóval azt hiszem, az a kategória, amikor egyet olvasol a szerzőtől, és olvastad az összes művét. XD
"- (...) Egyikünk sem tudja magától elhagyni gonosz gondolatait, minden igyekezetünk és erőlködésünk hiábavaló. De Anikó, ha te reggel lejössz és ezt a szobát bezárt ablakokkal, sötéten találod, azt mondod talán magadban: először kikergetem a sötétséget, azután kinyitom az ablakot és beengedem a napfényt?
- Nem, természetesen nem! - szólt közbe Anikó.
- És hogyan szabadulhatsz meg a sötétségtől?
- Egyszerűen kinyitom a zsalut és beárad a világosság.
- De mi történik a sötétséggel?
- Nem tudom. Egyszerűen eltűnik, ha a fény bejön.
- Látod, éppen így van ez, ha kéred az Úr Jézust, hogy jöjjön be - magyarázta a nagymama. És ha a szeretet beköltözik a szívedbe, akkor eltűnik belőle a gyűlölet, az önzés, a szeretetlenség, mint ahogy eltűnik a sötétség, ha beárad a fény. De a magad erejéből kiűzni épp olyan értelmetlen dolog lenne, mint a szobából a sötétséget kihajtani."
[A nagymama és Anikó; 101-2. old. 1991-es kiadás]

2011. november 25., péntek
Bogar bárd meséi (2008)
Szerző: J. K. Rowling (1965- )
Kategória: ifjúsági irodalom / novellák
Honnan és miért: hiányzik a HP-univerzum.
Tetszett-e: jó volt belecsöppenni megint a HP-univerzum egy aprócska szegletébe, de persze nem akkora élmény, mint a regények...viszont most, hogy nincs időm azokra, addig ez is megteszi. Szeretem Dumbledore-t.
"Azt hiszem, szerénytelenség nélkül elmondhatom, hogy mind a szökőkutam, mind pedig dombom hibátlanul játszotta a rá kirótt szerepet. Ez, sajna, a társulat tagjairól nem mondható el. Ha nem tekintjük a legendás lények gondozása tanárunk, Silvanus Ebshont professzor által biztosított gigantikus 'féreg' szertelenségét, ki kell jelentenünk, hogy az előadás emberi közreműködők ténykedésén bukott el. A rendezői munkát végző Shomjam professzor ugyanis felelőtlen módon teljességgel figyelmen kívül hagyta az orra előtt szövődő érzelmi szálakat. Sejtelme sem volt róla, hogy az Amátát, illetve Luckless lovagot alakító két diák egy pár volt egészen egy órával az előadás kezdete előttig, amikor is 'Luckless' gyengéd érzelmeit 'Ása' irányába fordította.
A lényegnél maradva elég, ha annyit mondok: szerencsekeresőink sosem értek fel a dombtetőre."
[Dumbledore; 55-6. old. 2008-as kiadás]

A pálya szélén (1963)
Szerző: Mándy Iván (1918-1995)
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: belőle is írom a szakdolim egy részét.
Tetszett-e: igen, még úgy is, hogy korábban már olvastam, tehát pontosan tudtam, mik történnek benne. A végé még most is elemi erővel hat rám.
"Hübner összehúzta a szemöldökét, fejét ingatta, mint aki végképp nem ért valamit.
- Mit tetszett mondani?
És az a poros, csikorgó hang megismételte.
- A Titánia számít rád, fiam! - A vállán érezte Tokics kezét, valósággal a vállán érezte. Most mindjárt kilökik innen ő vagy valaki más. Közben pedig beszélt. A pálya szélén állt, mint egy taccsbíró, és beszélt. - Mérkőzés után itt várok rád - (most már akkor is végigmondom, ha laposra vernek) -, és aztán elmegyünk a Hungler úrhoz, a Titánia-pályára. - Kis szünetet tartott. - Lehet, hogy más ajánlatot is kapsz...
A fiú elmosolyodott. Akárcsak tej ömlött volna végig az arcán.
- Sose mennék máshová, mint a Titániába."
[Csempe-Pempe és Hübner Miki; 111. old. 1963-as kiadás]
Kép: Lena Johansson - A boy playing football on a pier

2011. november 2., szerda
Csutak és a szürke ló (1959)
Szerző: Mándy Iván (1918-1995)
Kategória: ifjúsági irodalom
Honnan és miért: ez is a szakdolgozathoz.
Tetszett-e: igen, és jobban, mint a Csutak színre lép.
"A szürke ló, mint aki délutáni álmából ébredt, kidugta fejét a kocsiból. Örökké könnyező, fátyolos tekintete megcsillant, ahogy Csutakra nézett.
"No, tudsz valamit?"
Csutak meg azt mondta hangosan:
- Akármi is történik, én nem árullak el soha.
Pazár meglökte Csutak vállát.
- Én talán igen? Azt akarod mondani, hogy én talán elárulom?
- Vagy én?
- Vagy én?
Ott álltak a vonatfülke előtt. Csutakra néztek, a szürke lóra, és egyre csak azt hajtogatták:
- Belőlem egy árva szót se húznak ki!
- De belőlem se!
- Azt szeretném én látni...
Csutak végignézett az arcokon, és vállat vont.
- Egyszer valaki csak elárulja.
- Csutak! - Pazár úgy lépett hozzá, mintha arcul akarná vágni. De aztán lehanyatlott a keze, és szinte suttogta: - Nem emlékszel rá, hogy akkor este együtt mentünk be a telepre? Nem emlékszel? Átmásztunk a palánkon, hogy elhozzuk a szürke lovat...
Csutak rábólintott.
- Az akkor este volt...
- Miért? És most mi van?
Csutak a szürke lóra nézett, és nem felelt.
- Nálunk bújtattuk a pincében!
Ezt Kamocsa mondta.
- Meg nálunk! És még a kapukulcsot is elloptam a szürke ló miatt. - Kati Csutak elé ugrott, és az ingét rángatta. - Talán te rejtetted el a lovat? Talán te loptad el a kapukulcsot?!
- Én is megtettem, amit tudtam - bizonygatta Dochnál.
- De hát ki vagy te, hogy ezt mered mondani?
Csutak Dunai vékony, szemüveges arcába nézett. Igazán nem értette, hogy is kezdődött ez az egész. Aztán zavartan csak ennyit motyogott:
- Valakinek mindig eljár a szája."
[102-3. old., 2006-os kiadás]

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)