Értelem és érzelem (1811)

Szerző: Jane Austen (1775-1817)
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: karácsonyra kértem, mert a Büszkeség és balítéletet nagyon szerettem.
Tetszett-e: hát, nem überelte Elizabeth és Darcy történetét, sőt, ez valahogy közel sem fogott meg annyira. Egynek jó volt, tele fordulatokkal, ez igaz. S ha már itt csücsül a polcomon, valószínűleg majd még újra előveszem, ha úgy adódik.

"- Ne vallasson ilyen buzgón, Marianne - ne feledje, én mit sem értek a festőiséghez, s ha részletekbe bocsátkozunk, még utóbb megsértem tudatlanságommal és fogyatékos ízlésemmel. Megeshet, hogy meredeknek mondom a hegyoldalt, amelyet merésznek kellene neveznem; szabálytalan és szaggatott helyett durvának és rögösnek a talajt; és távolinak, s ezért láthatatlannak olyan tárgyakat, amelyeket a ködös légkör lágy közegén át kivehetetlennek illenék mondanom. Érje be annyi csodálattal, amennyire őszintén képes vagyok. Nagyon szép ez a vidék - a hegy meredek, az erdőben sok a remek fa, a völgy barátságos és kellemes, sok a dús mező s az elszórtan látszó kedves tanyaház. Pontosan megfelel a szép vidékről alkotott elképzelésemnek, mert a szép itt a hasznossal egyesül - és minden bizonnyal festői is, hisz kegyed csodálja; szívesen elhiszem, hogy csupa szirt és meredély, zuzmó és csalit, ám énrám kár mindezt vesztegetni. Én semmit sem értek a festőihez.
- Sajnos, nagyon is igaz, amit mond - szólt Marianne -, de vajon miért kérkedik vele?"
[Edward és Marianne; 109. old. 2006-os kiadás]

Téli berek (1959)

Szerző: Fekete István (1900-1970)
Kategória: ifjúsági irodalom
Honnan és miért: Nos. A Tüskevárat imádtam, adta magát, hogy a folytatást is elolvasom, főleg, hogy most itt is tél van.
Tetszett-e: hogy tetszett-e? Még szép hogy! Hol hangosan nevettem, hol náthának próbáltam álcázni a sűrű szipogásokat a végén, hogy a szobatársak ne gyanakodjanak érzékeny lelkületemre. :D Persze az első részt nem múlhatja felül, de ezt is nagyon-nagyon szerettem. Fekete István humora pedig zseniális!

"Amikor Tutajosék kimentek a jégre, éppen csak hogy nem olvadt, de a nap mérsékelten ontotta a meleget és a fényt is. A tó azonban csendes időben és hó nélkül fagyhatott be, mert olyan volt, mint a tiszta üveg, amely alatt szépen látszott a hínáros, moszatos, egész csodálatos akvárium.
Aztán: hajrá! Ebben a sercegő rohanásban természetesen részt vettek a kutyák is, amíg Tutajos el nem "gázolta" vigyázatlan kutyáját, aminek semmi komolyabb következménye nem lett. Bikfic megsértődött, s egy időre félreült, és szemrehányóan megugatta száguldó barátait. Mivel azonban a jég nem volt a legmelegebb alapzat, Bikfic felfüggesztette sértődöttségét, és most már jobban vigyázott a figurákra, amelyeket a nagyfőnök követett el, amíg aztán Tutajos elhasalt, és ezen méltatlan állapotban fejezte be az elegánsnak ígérkező nyolcast.
- Csau-vau-bek-bek-úgy kell! Úgy kell! - ugatott Bikfic, amíg a rohanvást érkező Csikasz el nem seperte hálótársát, mert az iramot nem tudta lefékezni. Ezen egy kicsit össze is marakodtak, de aztán mindketten Gyulához rohantak, aki éppen négykézláb tápászkodott fel, és semmiképpen nem akadályozhatta meg Bikfic szeretetének nyilvánítását. Bikfic ugyanis röptében képen nyalta a tehetetlen ifjút, aki éktelen dühbe gurult. Most esett akkorát, hogy majd a jég szakadt be alatta, és most jön Bikfic ezzel a hülye nyalakodással.
- Megütötted magad? - kérdezte Bütyök.
- Semmi... de Bikficet el fogom verni... igen, ha még egyszer... de - és körülnézett - nincs itt semmiféle pálca, csak nád.
Igen, ez a nap nem volt alkalmas semmiféle büntetésre, és a nád nem is erre való. A nád csak békés célokat szolgál. Fészket takar, tojásokat ringat, vackokat rejt, házat fed, és falakat préselnek belőle emberi otthonok számára. De verni, különösen a Bikfic nevű vendéget, semmiképpen sem lehet."
[221-22. old.]

"Muki, Muki - latolgatta a szót Tutajos - a fene egye meg, még ha Cézár lett volna vagy Napóleon!" :))
[290. old. 2006-os kiadás]

Isten rabjai (1908)

Szerző: Gárdonyi Géza (1863-1922)
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: vége a vizsgaidőszaknak! Az utóbbi időszakban előszeretettel forgatok olyan könyveket, amik a gimiben voltak kötelezőek, vagy valamikor és valamiért elkezdtem olvasni őket, de beléjük tört a bicskám. Ezzel németen találkoztam először, Kőbe zárt istenek c. jelent ott meg.
Tetszett-e: nem is gondoltam volna, de nagyon! Szép volt és szomorú. Persze azt is megértem, hogy tizenakárhány évvel ezelőtt nem fogott meg. Ez az örök "mi legyen kötelező olvasmány" kérdést veti fel. Van, amire meg kell érni vagy érdemes várni vele egy picit. Én legalábbis örülök, hogy most megint a kezembe akadt, és nem úgy marad meg, mint valami, amit nem bírtam kiskamaszként elolvasni és biztos sz--.

"A fráter fáradt volt, leült a bokor mellé, és eltűnődve nézte.
Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni akarta a földet, csupa fűvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot vegyített a fű közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és ezerféle alakú és színű virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa el!
A rózsa talán mégis a legszebb.
De a liliom meg csupa rejtelem.
Honnan veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérséget?
A földből?
A föld fekete.
És miért szeret elrejtőzötten élni? Ha útfélre ültetik, soványka marad, fejletlen. Ha félreültetik a kert zugába, nemes, szép formában magasra növekedik. Levele szélesebb, zöldebb, virága nagyobb.
Miért?
És nappal zárva van az illata. Mintha titkolná a keble kincseit. Közel kell hajolni hozzá, közes-közel, hogy valamit érezhessünk a leheletéből. Ám éjjel, sötétben, a csillagok csöndességében ébren van az az egy virág. A fehérsége szinte fénylik a sötétségben, és édes-finom illattal árasztja el a kertet.
Mért titkolódzik nappal? Mért illatozik éjjelen? Mért fehérebb? Miért illatosabb más virágoknál?
És tovább fonta a gondolatait.
Vajon ha egy liliomot bevinne a kerti házba, s máriaüveggel cserélne meg egynehány zsindelyt, nyílna-e télen?"
[Jancsi; 315-16. old.]

"A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa."
[365. old. 1964-es kiadás]

Film (1976)

Szerző: Mészöly Miklós (1921-2001)
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: kötelező.
Tetszett-e: ez is minimum harmadszorra kerül elő az egyetem alatt. Az első két alkalommal tetszett, most viszont nem sok türelmem volt hozzá, vártam, hogy vége legyen (lehet, a vizsga vészes közelsége is befolyásolt ebben).

"Találomra az Öregasszony méltatlankodó pillantását választjuk kiindulásul, mikor az öntözőautó után néz, majd ahogy visszafordítja a fejét, s már nincs rajta szemüveg, viszont éppen belenyúl a parázsba, de már nem onnét húzza vissza a kezét, hanem az Öregember derekáról, mikor a teraszlépcsőre fölsegíti, aki nyomban el is indul, csak nem a ruhatár felé, hanem az iskola fala mellől vissza, lefelé (inercia), maga mögött hagyva az aszfaltszürkébe vesző tócsát, az emeleti ablaksort, a kihallatszó lármát, amit végszóra a csoportosulás szófoszlányai szakítanak félbe, és a pincér bekötött keze, jelezve a patt-helyzetet, hogy a cerkóf (talán valami eddiginél is rosszabbtól tartva) nem engedi megoldani a kötést, és még jobban összehúzza magát, épp fordítva, mint a nyúl, ahogy egyre hosszabb lesz Sax Simon kezében, s ahogy össze is mérjük mindjárt az aranyhörcsög hosszával és a viaszosvászonéval, amit az Öregemberről húzunk le a hullakamrában, bár ott sem őt találjuk alatta, hanem az alvó Siliót, mikor a hajnali nap már félig megvilágítja az arcát, és a két pacskeres lábat (a kötélverőét), ahogy a malomkő tetejéről, kissé vé-alakba merevedve az arca fölé lelóg, miközben néhány szarbabuk csirreg a fákon, amit szintén nem Silió hall már (ha ébren volna), hanem az Öregasszony, akit a látogatásunk végén úgy fogunk megpillantani a karosszékben, hogy ritkás haja a válláig lebomlik, kezét az ölében kulcsolja össze, lába mellett nagy, széttört tengeri kagyló, arcán kihűlt elrévedés, akár egy mosoly (vagy mosoly vázlata)... "
[119-120. old. 1976-os kiadás]

Hagyomány és egyéniség (1919)

Szerző: T. S. Eliot (1888-1965)
Kategória: esszé
Honnan és miért: vizsgára kell.
Tetszett-e: szakirodalmat hagyományosan és egyénileg (hihi) nem említenék itt, de ebben a pár sorban annyira magamra ismertem (és sajnos nem a jó értelemben), hogy gondoltam, megörökítem.

"Ezzel szemben szigorúan kitartok hitem mellett, miszerint egy költőnek igenis tudnia kell annyit, ami nem gátolja szükséges fogékonyságát (és szükséges hanyagságát) - nem kívánatos ezt a tudást hasznos egyetemi vizsgák vagy szalontársalgás területeire tágítani vagy szűkíteni, még kevésbé a sajtó nagyképű népszerűsítéseihez idomítani. Vannak, akik egyszerűen belélegzik a műveltséget - a lomháknak persze verejtékezni kell érte. Shakespeare a történelem lényegéről Plutarkhoszból többet tudott meg, mint milliók az egész British Museumból."
[65-66. old. 1981-es kiadás]