2014. február 2., vasárnap

Rózsakiállítás (1976)

Szerző: Örkény István (1912-1979 )
Kategória: kisregény
Történe: Egy, a halálról szóló dokumentumfilm forgatásának a története.
Honnan és miért: Valami rövidre és nem lányregényre vágytam, Örkény Válogatott kisregények c. kötete kézenfekvő volt, már csak azért is, mert a benne található három történetből eddig csak egyhez volt szerencsém.
Tetszett-e: a témájából adódóan kicsit borússá tette az olvasás óráit, de helyenként annyira groteszk volt, hogy nehezemre esett komolyan venni. Személy szerint főleg mint a szakmával ismerkedő találtam inkább érdekesnek.


"- Én is szeretnék egyszer dokumentumfilmet csinálni - mondta egyszer, csak úgy ábrándozva, Áron.

- Miről?
- Arról, hogy meghalunk.
- Színészekkel vagy igazi szereplőkkel?
- Csak igaziakkal volna érdekes.
- Rajta, barátocskám! Kitűnő ötlet.
- Ez több, mint ötlet, J. Nagy, mert sok minden belefér. Tudomány, filozófia, költészet; és amellett izgalmas és közérthető.
- Ha találsz olyan modellt, aki hajlandó milliók szeme láttára meghalni.
- Te nem vállalnád?
- Én még soká szeretnék élni - nevetett J. Nagy.
- De volt már egyszer egy szívrohamod.
- Rendben van - egyezett bele J. Nagy, a spiccesek nagyvonalúságával. - A legközelebbi infarktusom a tiéd."
[Áron és J. Nagy; 229-230. old. 2005-ös kiadás]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése