2014. február 1., szombat

A mi lányunk (1959)

Szerző: Gergely Márta (1913-1973 )
Kategória: ifjúsági
Történet: slice of life pöttyös 1918 telétől 1919. augusztus 7-ig a kiskamasz Jakab Zsófi tolmácsolásában.
Honnan és miért: Nem gondoltam volna, hogy a Nagymama könyvtára rejt még pöttyösöket - pár hete bukkantam rá, Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszonyával egyetemben.
Tetszett-e: Arra számítottam, hogy ez a regény is az 1960-as évekbe kalauzol, de ehelyett a Tanácsköztársaság megalakulásának előzményeiről, a vörös hatalomátvételéről, majd az új rendszer elbukásáról kaptam - feltételezem - hiteles képet. Számomra ez volt a könyv nagy pozitívuma: olyan periódusról olvashattam, amivel eddig nem nagyon foglalkoztam, és ami iránt sikerült felkeltenie az érdeklődésem.
Ugyanakkor, amikor azt írom, 'slice of life', tessék szó szerint érteni. Néha nagyon terjengős, különösen a "boldogabb", eseménytelen napok tárgyalása. Sokszor olyan dolgok kaptak hangsúlyt, hogy olyan érzésem volt: Jakab Zsófi a fő vasúti vonal, közben meg van egy halom mellékvágányunk, és fogalmam sincs, melyiken indulunk meg úgy igazán, hová tartunk és hol kötünk ki a végén. Mindent összevetve másik Gergely Márta-olvasmányélményemet, a Házasságból elégségest nem überelte, mert Szöszihez érzelmileg jobban tudtam kötődni, mint Zsófihoz, aki különösebben nem volt sem szimpatikus, sem antipatikus. Ugyanakkor A mi lányunk témája elég erős ütőkártya ahhoz, hogy kiérdemelje a "jó" minősítést nálam.


"Az emberek szeretik a tavaszt, és szeretnék, ha sokáig tartana, vagy ha mindig tavasz lenne, azt sem bánnák. Tavasszal mindenki boldogabb, mert nem kell már annyi tüzelő, a gyerekek se fáznak, ha nincs cipőjük.
De az lehetetlen, hogy mindig tavasz legyen. Hogyan érne be a gabona? A szőlő? A nyár még szebb, mint a tavasz, és az ősz is gyönyörű. A tél sem rossz, amikor esik a hó, pihen a föld, és van tüzelő, cipő és ennivaló. Az emberek nem gondolják komolyan, amikor azt mondják, hogy legyen mindig tavasz. Nem akarnak ők mást, csak boldogok akarnak lenni. Minden ember boldog akar lenni.
Ebben az évben, 1919-ben azért olyan szép a tavasz, mert most az emberek nemcsak magukra gondolnak, hanem egymásra is. Legyen minden embernek kenyere, járhasson minden gyerek iskolába, azt akarják. És hogy ne legyen soha többé háború."
[Zsófi; 220-221. old. 1963-as kiadás]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése