Szerző: Lukács Ibolya
Kategória: memoár / helytörténet
Kategória: memoár / helytörténet
Történet: Gyerekkori visszaemlékezések, sportolók és művészek, rétes és káposzta, népszokások és -hagyományok mentén körvonalazódik Kiskanizsa múltja és jelene.
Honnan és miért: személyesen a szerzőtől. :)
Tetszett-e: Azt hiszem, Fekete Pista bácsinál már említettem, mindig nagy örömet okoz, amikor régi magyar paraszti szokásokról, mindennapokról olvashatok, épp ezért az "Ünnepeim" c. fejezet igazán gyönyörűséges volt a számomra, de a többi részből is sok érdekességet megtudtam Kiskanizsáról. A friss tapasztalatok egyenesági következménye, hogy jelen pillanatban karácsonyi hangulatban és nagyon éhes állapotban leledzem, de az is biztos, hogy ezentúl nem csak úgy tekintek majd Kiskanizsára, mint "egy borzasztóan hosszú utca". Igazából jó lenne egy picit Kiskanizsa részévé válni, hogy jobban értsem ezt a varázslatos, de az ottlakók számára minden bizonnyal teljesen hétköznapi titkot... Ehhez azonban, azt hiszem, sáskának kellett volna születnem...
"Az egy dolog - sokaknak nem is kicsi, hanem nagyon fájó -, hogy a tavaszi virágpompába öltözött Fő utat búcsúztathatjuk, de nem vigasztalja az esztétikum, romantika iránt fogékony lokálpatriótát a rögvest arcba kapott replika: lesz helyette másik, azonnal pótoltuk, öregek voltak, baleset, meg állandóan hömpölygő tavaszi szemét, miegymás, szóval racionális magyarázat-halmaz.
Csak azt feledném, azt a... az igazi rózsaszín álmot ott, a Fő úti fasorban. Nem érdekel, hogy majd egyszer megint szép lesz. Ki tudja, mire van még időm. Nekem már ma tartsák fenn a fejlődést. Jót akarok és szépet, újat is, de a visszahozhatatlant ne vegyék el tőlem."
[124. old. 2010-es kiadás]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése