Kategória: ifjúsági irodalom
Honnan és miért: szinte szó szerint fizikai vágyat éreztem az iránt (mint az éhség, de komolyan), hogy valami pettyeset olvassak.
Tetszett-e: nagyon megfogott. Még a nagymamának is kölcsön adtam, és ő is élvezte. Tökéletes.
"Aztán Éva néni futott le a lépcsőn, és Lujza néni nem ismerte meg, ahogy rohant, hát utánakiabált: 'Állj meg, állj meg, hová rohansz?' Azt hitte, valami gyerek, de Éva néni nem állt meg. Mindig, mióta élt, szaladt, ha valaminek nagyon örült, szaladt és ugrált, egyáltalán nem úgy ment most sem a lépcsőn, ahogy a tanárok szoktak, mert azt érezte, rohannia kell azon való örömében, hogy az osztálya ilyen becsületes, hogy Kriszti ilyen értelmes, és hogy valami megindult, formálódik, alakul. Képzeletében már látta is Krisztinát, ahogy egyszer majd nem húzza ki magát mindenből, nem mondja azt az osztályfeladatokra, hogy nem érdeklik, hanem szívvel-lélekkel részt vesz a közös munkában, sőt néha csínyt követ el, aztán megbánja, bőg, vagy csinál valami butát, levágatja engedély nélkül a haját, valami lehetetlen filmszínésznő-mintára, aztán nem mer hazamenni, ácsorog az utcán, mert fél, hogy kikap - szóval olyan lesz, mint más kislányok. Először olyannak kell lennie, egészen olyannak, mint a többi, akkor lehet olyan embert nevelni belőle később, aki több a többinél."
[133. old. 1963-as kiadás]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése