2013. december 13., péntek

Üdv újra! vol.2.

Megint csak elhanyagoltam a blogot... sőt, a szomorú igazság az, hogy ez az eseménytelenség hűen tükrözi az elmúlt hónapok mínuszos olvasmányélményeit. Ugyan sok mindenbe bele kezdtem, de csak nagyon kevés könyv végére értem el. 

 
Parkolópályára került (immár másodszor) Huxley-tól a Szép új világ (egyszer csak azért is elolvasom) és Sagantól a Kushadó kutya - mindkettő keresztanyám könyvtárából. Anne-hiányban is szenvedtem a nyáron, még sem jutottam A mesélő lány végére, ahogy a Légy jó mindhalálig-projektből sem lett semmi. Bagdy Emőke pozitív pszichológiája pedig a szülinapom óta porosodik az asztalomon. Az év legnagyobb szégyene mégis a Fecskék és fruskák lett - kb. 2-3 évnyi sóvárgás és hasztalan könyvtárlátogatás után végre sikerült megszereznem a magam becses kis példányát és mit gondoltok, elolvastam? Frászkarikát.

De elég a sok "nem"-ből! Lássuk azokat, amiket elolvastam, még ha szerényebb is a számuk.
  • Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 3. (Egyedül) - bizony, nem sokat váratott magára a folytatás, a második kötet után rögtön felcsaptam a harmadikat is. Bár nem mostanában volt, de emlékeim szerint nem okozott csalódást. Hogy egyelőre annyiban maradt a sorozat, arról csak az tehet, hogy a következő rész könyvtári példányán rajta ült valaki.
  • J. D. Salinger - Zabhegyező - ez bizony egy nagyon érdekes történet. Persze a Johanna-giminek is köszönhető részben, hogy újra elővettem azt a könyvet, amiről kb. két éve azt írtam. "jó-jó, de nem az igazi, nem tudok azonosulni vele". Hát kérem szépen, ezt az idő felülírta. Sokkal jobban élveztem, mint első alkalommal, jobban tudok azonosulni Holdennel, és sok szinonima is értelmet nyert. Azt hiszem, ez adja egy regény igazi értékét - biztos vagyok benne, hogy nem utoljára lapoztam fel.
Ebből az évből még két olvasmányom maradt, azok már külön és igazi bejegyzést kapnak.
Jövőre igyekszem többet olvasni és befejezni a félbemaradt olvasmányokat - az idő immár nem lehet kifogás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése