Üdv újra!

Nagyon régen nem írtam, ennek egy örömteli és több örömtelen oka volt. Előbbi, hogy hál' Istennek sikerült munkát találnom, ami azon túl, hogy munka, egyben rengeteg új élmény, ember, kapcsolat és feladat, effektíve kevesebb az alkalmam, időm és energiám az olvasásra. 

Az örömtelen okok közé tartozik sok más mellett, hogy megpurcant a laptopom a nyár elején, így hiába is olvastam, nem tudtam nyomát hagyni a blogon a dolognak. Nem mintha sok blogolnivaló akadt volna az elmúlt hónapokban, mert sajnos az olvasási kedvem, lelkesedésem is megzuhant kicsit.

De azért így is van miről mesélni, szóval álljon itt most egy lista és egy-egy gondolat, melyet a blogból kimaradt könyveknek szentelek, mert megérdemlik.

 

Még 2012-ben olvastam:

• Fejős Éva: Hotel Bali -előítélettel, de ugyanakkor egy kolléganő ajánlásával és így kellő nyitottsággal léptem be a Fejős-univerzumba, amiről hallottam már ilyent, meg olyant is, de bennem mindig is úgy élt ez a nő, mint aki a '90-es évek vadromantikus göndör hajával és tökéletes mosolyával vigyorog rám a metrószerelvények ablakából. Sokat nem vártam a találkozásunktól, talán épp ezért érintett a vártnál pozitívabban, hogy meglepően olvasmányos kis dologról van szó. Érdekes volt olvasni, tényleg jó értelemben.
• Fejős Éva: Bangkok Tranzit - itt már kezdtem érezni, hogy talán kezd sok lenni a trópusi hangulatból, de három Fejős-olvasmányélmény után ma már bizton állítom, hogy ez nyerte el a leginkább a tetszésemet.
• Fejős Éva: Eper reggelire - a Hotel Bali folytatása. Hát, ezt is lehetett olvasni, de igazából ez már semmi maradandót nem nyújtott, ezzel itt és most (illetve akkor és most) egy időre jegeltem a nőregényeket.
• Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye? - szintén kollegalitásból született olvasmány, enyhe orwelli hangulattal. Így, hónapok elteltével már tényleg csak nagyon nagy vonalakban emlékszem a történetre, szóval mondhatnám azt is, hogy nem rágta bele magát a gondolataimba huzamosabb időre, ugyanakkor a kor Amerikájában és a hozzá tartozó táncmaratonban van valami hátborzongatóan megkapó.
• Suzanne Collins: Az éhezők viadala - no, ezzel a könyvvel kezdődött meg egy roppant hosszú, eleinte ígéretesnek tűnő, de aztán annál fájdalmasabb és keserűbb és dühítőbb kaland - és ezzel nem a könyv szereplőire célzok, hanem magamra. Az egész azzal kezdődött - és A lovakat lelövik, ugye? talán már ennek volt előfutára - hogy kedvem szottyant egy kis disztópiára. Hetekig ingereltem magam Az éhezők viadalával, míg nem olyan borzasztóan kíváncsi lettem, minden negatív kritika és őrült rajongás ellenére, hogy bizony előjegyeztettem a könyvtárban. Megérkezett a kötet, s tény és való, hogy az első 50-70 oldal elég lassacskán vándorolt az ujjaim közt (valahogy olyan erőltetettnek tűnt egy-egy momentum), később olyan sodró lendülettel haladt a történet, hogy egy szempillantás alatt a végére értem. Persze a befejezés(?) keserű szájízt hagyott és megállapodtam magammal: addig nem ítélkezem a trilógia felett, míg nem olvastam el  a másik két részt - tudtam ugyanis, hogy csak az egész ismeretében nyilatkozhatok teljes biztonsággal bármit is a sorozatról.
• Suzanne Collins: Futótűz - az első rész után erős visszaesés. Míg bele nem kezdtem a véleményezésébe, jó másfél percig pörgettem az agyam, mi is történt ebben a kötetben? Aztán leesett: a második Éhezők Viadala. Érdekes, hogy az írónő visszavitte a szereplőit az arénába, meglepő és jó fordulat volt, de attól még gyenge az egész.

Már 2013-ban:

• Tamási Áron: Ábel a rengetegben - hogy hogy került Ábel a panemi események kellős közepébe? Nem én voltam az egyetlen, aki szorgosan előjegyezgette a Collins-sorozat könyvtári példányait, így a várakozás idejét egyik kedvenc gyerekkori regényemmel ütöttem el. Fantasztikus a nyelvezete, azon túl pedig kedvet kaptam a másik két részhez is. 
• Suzanne Collins: A kiválasztott - erre nem is fecsérelek sok szót, egyszerűen hatásvadász. Ezennel ki is jelentem, hogy számomra Az éhezők viadala az Az éhezők viadala, egy könyv, az első rész, ami biztatóan indult egy ragyogó ötlettel, de aztán a fecsegőposzáta mély repülésbe kezdett és megállíthatatlanul zuhant lefelé. A könyvet nyomasztó érzésekkel csuktam be - de nem azért mert disztópia volt...
• Gergely Márta: Házasságból elégséges - nem feltételeztem, hogy a lakcím, ahová kártyailag tartozom, csíkos és pöttyös könyveket is rejt, pedig így van. Ez is a nagynéninél bújt meg és kapóra jött a Collins-könyvek után. (Érdekes, azért akartam disztópiát, mert kezdtem besokallni a pöttyösöktől, lányregényektől és Anne-történetektől - erre megint ezeknél lyukadok ki...) Szóval Szöszi története.... nagyon tetszett! Igaz, menet közben lett világos, hogy ez is egy trilógia része, ráadásul pont a középső, de az előzmények ismerete nélkül is teljesen érhető és élvezetes volt. Szöszi a vége felé borzasztóan sokat agonizál, ez azonban közel sem olyan zavaró, mint Katniss esetében. Gergely Márta sokkal élvezetesebben írja le a lány lelki gyötrődését, nem tűnik soknak vagy hiteltelennek, manipulatívnak, sokkal emberibb.... az egész történet.Mint az Ábel esetében, úgy itt is szeretném, ha egyszer sorra kerülne az első és harmadik rész.
• Truman Capote - Álom luxuskivitelben - keresztanyám könyvtárából kerestem egy rövid történetet és erre fel találtam egy rövid és ismerős történetet. A filmet korábban elkezdtem nézni, de nem értem a végére, így sok újdonságot rejtett a könyv. Érdekes volt, de különösebben mély nyomot nem hagy(ott) bennem, hasonló az eset A lovakat lelövik-hez. Egynek jó volt. (Meg érdekes - mint mondottam volt, de leginkább azért, mert Truman Capote és Hidegvér és vajon hogy ír, meg milyent, amikor nem krimit...?)
• Dániel Anna: Találkozások napja - februárban volt egy pesti látogatásom és ha már fent voltam, megragadtam az alkalmat és meglátogattam a Múzeum körúti antikváriumokat. Egy év alatt sok minden változott, nehezen igazodtam ki, voltak költözések, bezárások, átalakítások és viszonylag kevés pöttyösre, csíkosra bukkantam csak. Kedvenc lelőhelyem (amire csak jó félórás kóválygás után leltem rá - ennyire kedvenc hát) azonban most sem hagyott cserben, három csíkossal tett gazdagabbá. A Találkozások napja sokat ígérő volt a fülszövege után, de a történet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket... A második fele olyan szürreális volt, hogy sokáig győzködtem maga, Ágnes biztos csak álmodja az egészet....de nem. Ezek után kicsit félve vágok bele a másik csíkos és Dániel Anna-regénybe, a Hiányzik Szecsőbe...

Ezek voltak hát az elmúlt hónapok olvasmányai... nem túl sok, de ami ennél is rosszabb, kevés olyan könyv, ami igazán megfogott volna. Nem mondom, biztos az én ízlésemre is ráférne egy kis csiszolás, de bízom benne, hogy hamarosan visszatér az olvasási kedvem és ezzel együtt a lelkesedésem is és könnyebben megtalálom a nekem tetsző dolgokat.

Hogy mi várható a következő időkben? Ki tudja?. Ami biztos: pöttyös-csíkos könyvek, ezzel együtt újra vágyom az Anne Shirley-sorozatra, illetve annak befejezésére, Selma Lagerlöf Nils Holgerssonjára, és most már nagyon érik egy-két komolyabb vagy klasszikus olvasmány is.... majd meglátjuk.