Szerző: Jane Austen (1775-1817)
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: karácsonyra kértem, mert a Büszkeség és balítéletet nagyon szerettem.
Tetszett-e: hát, nem überelte Elizabeth és Darcy történetét, sőt, ez valahogy közel sem fogott meg annyira. Egynek jó volt, tele fordulatokkal, ez igaz. S ha már itt csücsül a polcomon, valószínűleg majd még újra előveszem, ha úgy adódik.
"- Ne vallasson ilyen buzgón, Marianne - ne feledje, én mit sem értek a festőiséghez, s ha részletekbe bocsátkozunk, még utóbb megsértem tudatlanságommal és fogyatékos ízlésemmel. Megeshet, hogy meredeknek mondom a hegyoldalt, amelyet merésznek kellene neveznem; szabálytalan és szaggatott helyett durvának és rögösnek a talajt; és távolinak, s ezért láthatatlannak olyan tárgyakat, amelyeket a ködös légkör lágy közegén át kivehetetlennek illenék mondanom. Érje be annyi csodálattal, amennyire őszintén képes vagyok. Nagyon szép ez a vidék - a hegy meredek, az erdőben sok a remek fa, a völgy barátságos és kellemes, sok a dús mező s az elszórtan látszó kedves tanyaház. Pontosan megfelel a szép vidékről alkotott elképzelésemnek, mert a szép itt a hasznossal egyesül - és minden bizonnyal festői is, hisz kegyed csodálja; szívesen elhiszem, hogy csupa szirt és meredély, zuzmó és csalit, ám énrám kár mindezt vesztegetni. Én semmit sem értek a festőihez.
- Sajnos, nagyon is igaz, amit mond - szólt Marianne -, de vajon miért kérkedik vele?"
[Edward és Marianne; 109. old. 2006-os kiadás]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése