Isten rabjai (1908)

Szerző: Gárdonyi Géza (1863-1922)
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: vége a vizsgaidőszaknak! Az utóbbi időszakban előszeretettel forgatok olyan könyveket, amik a gimiben voltak kötelezőek, vagy valamikor és valamiért elkezdtem olvasni őket, de beléjük tört a bicskám. Ezzel németen találkoztam először, Kőbe zárt istenek c. jelent ott meg.
Tetszett-e: nem is gondoltam volna, de nagyon! Szép volt és szomorú. Persze azt is megértem, hogy tizenakárhány évvel ezelőtt nem fogott meg. Ez az örök "mi legyen kötelező olvasmány" kérdést veti fel. Van, amire meg kell érni vagy érdemes várni vele egy picit. Én legalábbis örülök, hogy most megint a kezembe akadt, és nem úgy marad meg, mint valami, amit nem bírtam kiskamaszként elolvasni és biztos sz--.

"A fráter fáradt volt, leült a bokor mellé, és eltűnődve nézte.
Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni akarta a földet, csupa fűvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot vegyített a fű közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és ezerféle alakú és színű virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa el!
A rózsa talán mégis a legszebb.
De a liliom meg csupa rejtelem.
Honnan veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérséget?
A földből?
A föld fekete.
És miért szeret elrejtőzötten élni? Ha útfélre ültetik, soványka marad, fejletlen. Ha félreültetik a kert zugába, nemes, szép formában magasra növekedik. Levele szélesebb, zöldebb, virága nagyobb.
Miért?
És nappal zárva van az illata. Mintha titkolná a keble kincseit. Közel kell hajolni hozzá, közes-közel, hogy valamit érezhessünk a leheletéből. Ám éjjel, sötétben, a csillagok csöndességében ébren van az az egy virág. A fehérsége szinte fénylik a sötétségben, és édes-finom illattal árasztja el a kertet.
Mért titkolódzik nappal? Mért illatozik éjjelen? Mért fehérebb? Miért illatosabb más virágoknál?
És tovább fonta a gondolatait.
Vajon ha egy liliomot bevinne a kerti házba, s máriaüveggel cserélne meg egynehány zsindelyt, nyílna-e télen?"
[Jancsi; 315-16. old.]

"A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa."
[365. old. 1964-es kiadás]

Film (1976)

Szerző: Mészöly Miklós (1921-2001)
Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: kötelező.
Tetszett-e: ez is minimum harmadszorra kerül elő az egyetem alatt. Az első két alkalommal tetszett, most viszont nem sok türelmem volt hozzá, vártam, hogy vége legyen (lehet, a vizsga vészes közelsége is befolyásolt ebben).

"Találomra az Öregasszony méltatlankodó pillantását választjuk kiindulásul, mikor az öntözőautó után néz, majd ahogy visszafordítja a fejét, s már nincs rajta szemüveg, viszont éppen belenyúl a parázsba, de már nem onnét húzza vissza a kezét, hanem az Öregember derekáról, mikor a teraszlépcsőre fölsegíti, aki nyomban el is indul, csak nem a ruhatár felé, hanem az iskola fala mellől vissza, lefelé (inercia), maga mögött hagyva az aszfaltszürkébe vesző tócsát, az emeleti ablaksort, a kihallatszó lármát, amit végszóra a csoportosulás szófoszlányai szakítanak félbe, és a pincér bekötött keze, jelezve a patt-helyzetet, hogy a cerkóf (talán valami eddiginél is rosszabbtól tartva) nem engedi megoldani a kötést, és még jobban összehúzza magát, épp fordítva, mint a nyúl, ahogy egyre hosszabb lesz Sax Simon kezében, s ahogy össze is mérjük mindjárt az aranyhörcsög hosszával és a viaszosvászonéval, amit az Öregemberről húzunk le a hullakamrában, bár ott sem őt találjuk alatta, hanem az alvó Siliót, mikor a hajnali nap már félig megvilágítja az arcát, és a két pacskeres lábat (a kötélverőét), ahogy a malomkő tetejéről, kissé vé-alakba merevedve az arca fölé lelóg, miközben néhány szarbabuk csirreg a fákon, amit szintén nem Silió hall már (ha ébren volna), hanem az Öregasszony, akit a látogatásunk végén úgy fogunk megpillantani a karosszékben, hogy ritkás haja a válláig lebomlik, kezét az ölében kulcsolja össze, lába mellett nagy, széttört tengeri kagyló, arcán kihűlt elrévedés, akár egy mosoly (vagy mosoly vázlata)... "
[119-120. old. 1976-os kiadás]

Hagyomány és egyéniség (1919)

Szerző: T. S. Eliot (1888-1965)
Kategória: esszé
Honnan és miért: vizsgára kell.
Tetszett-e: szakirodalmat hagyományosan és egyénileg (hihi) nem említenék itt, de ebben a pár sorban annyira magamra ismertem (és sajnos nem a jó értelemben), hogy gondoltam, megörökítem.

"Ezzel szemben szigorúan kitartok hitem mellett, miszerint egy költőnek igenis tudnia kell annyit, ami nem gátolja szükséges fogékonyságát (és szükséges hanyagságát) - nem kívánatos ezt a tudást hasznos egyetemi vizsgák vagy szalontársalgás területeire tágítani vagy szűkíteni, még kevésbé a sajtó nagyképű népszerűsítéseihez idomítani. Vannak, akik egyszerűen belélegzik a műveltséget - a lomháknak persze verejtékezni kell érte. Shakespeare a történelem lényegéről Plutarkhoszból többet tudott meg, mint milliók az egész British Museumból."
[65-66. old. 1981-es kiadás]

Mi a csuda? (2007)

Szerző: Robert Fulghum (1937- )
Kategória: elbeszélések, novellák (at least bookline szerint...szerintem még mindig mókás esszék)
Honnan és miért: az első kötetem Rob bácsitól, amit azután szereztem be, hogy az Alexandrában ott voltam a 70. születésnapjára szervezett beszélgetésen. Nagyon szimpatikus volt ez az életigenlés, úgyhogy be is újítottam ezt a könyvét.
Tetszett-e: immár másodszor forgatom, első alkalommal elkeveredtem valahol félúton, de most befejeztem és nagyon tetszett. Ugyanaz egyébként a véleményem, mint a másik kötet esetében. Gyanítom, depis időszakokban nagyon jó lesz majd olvasni.

"A feladatom az elkövetkező két napra: átmásolni a noteszemet - rendet rakni a nevek és mindenféle telefonszámok között. Már tavaly is fel akartam számolni ezt a káoszt. És tavalyelőtt is. Nincs mobilom, Blackberrym, a számítógépet csak egy dologra használom: gépelek rajta, úgyhogy ez van: kis fekete könyvecske, benne nehezen megfejthető ceruzafirkák, a lapok között fecnik és névjegyek, az egész inkább egy kövér papírszendvics, mint névjegyzék. Már egy befőttesgumi sem tudná lelapítani. [...]
Soha ki nem dobnám ezeket a salátává vált könyvecskéket. Ezt az elhatározásomat egy barátom ihlette, aki úgy tekint ezekre a kis fekete könyvekre, mint személyes történelmére. Nyolc van meg neki, az első még az egyetemi időkből. Olykor-olykor végigolvassa őket. Azt mondja, több oldalnyit teszek ki a könyveiben, amilyen vándormadár-életet élek.
Tényleg: vajon hány más helyen lehet a nevem feljegyezve - meg az ilyen-olyan számaim?
Lesznek-e olyanok, akik idén könyvecskéik és fájljaik átnézésekor a nevemhez érnek, és kihúzzák, mert már nem szerepelek életük darabjában: 'Mindegy, felejthető...'
És mi a helyzet azokkal a nevekkel, amelyek soha nem jelentek meg a feljegyzéseimben? Lemaradtam róla, hogy megismerkedjek a viselőikkel, mert nem mentem el egy bizonyos vacsorára, mert egy sarokra laktam tőlük és nem a szomszédban, mert nem mentem el a szülői értekezletre vagy mert az utolsó pillanatban megváltoztattam a repülő- vagy vonatjegyfoglalásomat, és így tovább, sorolhatnám a végtelenségig.
A barátaim, akik azok lehettek volna, de mégse lettek.
Némelyikük hiányzik.
Vajon én is nekik?"
[A maradó nevek; 180-81. old. 2007-es kiadás]

Mikulás

Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van!"
[Zeke László]