Kategória: szépirodalom
Honnan és miért: kötelező.
Tetszett-e: ez is minimum harmadszorra kerül elő az egyetem alatt. Az első két alkalommal tetszett, most viszont nem sok türelmem volt hozzá, vártam, hogy vége legyen (lehet, a vizsga vészes közelsége is befolyásolt ebben).
"Találomra az Öregasszony méltatlankodó pillantását választjuk kiindulásul, mikor az öntözőautó után néz, majd ahogy visszafordítja a fejét, s már nincs rajta szemüveg, viszont éppen belenyúl a parázsba, de már nem onnét húzza vissza a kezét, hanem az Öregember derekáról, mikor a teraszlépcsőre fölsegíti, aki nyomban el is indul, csak nem a ruhatár felé, hanem az iskola fala mellől vissza, lefelé (inercia), maga mögött hagyva az aszfaltszürkébe vesző tócsát, az emeleti ablaksort, a kihallatszó lármát, amit végszóra a csoportosulás szófoszlányai szakítanak félbe, és a pincér bekötött keze, jelezve a patt-helyzetet, hogy a cerkóf (talán valami eddiginél is rosszabbtól tartva) nem engedi megoldani a kötést, és még jobban összehúzza magát, épp fordítva, mint a nyúl, ahogy egyre hosszabb lesz Sax Simon kezében, s ahogy össze is mérjük mindjárt az aranyhörcsög hosszával és a viaszosvászonéval, amit az Öregemberről húzunk le a hullakamrában, bár ott sem őt találjuk alatta, hanem az alvó Siliót, mikor a hajnali nap már félig megvilágítja az arcát, és a két pacskeres lábat (a kötélverőét), ahogy a malomkő tetejéről, kissé vé-alakba merevedve az arca fölé lelóg, miközben néhány szarbabuk csirreg a fákon, amit szintén nem Silió hall már (ha ébren volna), hanem az Öregasszony, akit a látogatásunk végén úgy fogunk megpillantani a karosszékben, hogy ritkás haja a válláig lebomlik, kezét az ölében kulcsolja össze, lába mellett nagy, széttört tengeri kagyló, arcán kihűlt elrévedés, akár egy mosoly (vagy mosoly vázlata)... "
[119-120. old. 1976-os kiadás]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése