A Szent Johanna Gimi - Együtt (2010)

Szerző: Leiner Laura (1985- )

Kategória: ifjúsági

Történet: Reni és a 9/b életét követhetjük nyomon a második, tavaszi félévben farsangi bállal, Valentin-héttel, novellaversennyel, Facebookkal és novellaversennyel nyakon öntve.

Honnan és miért: Mindenképp akartam még egy esélyt adni a sorozatnak, meg gondoltam, ha már szemeszterekre van bontva a történet, legyen meg legalább az első tanév egészében.

Tetszett-e: Olálá. Nem tudom, mi történt az első és a második kötet közt, de most olyan szinten rákattantam a Szent Johannára, hogy alig várom a holnapot, amikor elmegyek majd a könyvtárba kikölcsönözni a harmadik részt. Azt hiszem, ez a sorozat lesz /lett a guilty pleasure-öm. 

A negatívumok továbbra is megvannak (ld. előző bejegyzés), ugyanakkor most már nagyon magával ragad és inspirál Reni könyvmániája és ízlése - azt vettem észre a minap, hogy én is The Beatlest hallgatok, meg akarom nézni az Állj mellém c. filmet és világgá akarom kürtölni, hogy igenis: nekem is megvan a magam sajátos stílusa és nem szégyellem.

 Ráadásul nagyon tudok azonosulni ennek a kötetnek a Renijével. Nem tudom, hogy alakul a Cortezzel való kapcsolata, de jelen fázisában kísértetiesen emlékeztet az én helyzetemre. Így olyan idézetet választottam, ami igaz az elmúlt hónapokra (ami mondjuk kicsit gáz, mert én 11 évvel idősebb vagyok), és remélem, löketet ad arra, hogy bátrabban legyek önmagam és képes legyek tovább lépni, nem pedig várni a csodára ott, ahol nincs.

"...ami a legjobb az egészben, hogy beláttam, igaza van. Eredetileg úgy terveztem, hogy meghúzom magam és némán, a háttérből figyelem Cortezt, hátha egyszer csak észrevesz, és a házikon és irodalombeadandókon túl meglátja, hogy létezem! Igen, ez volt az elképzelésem. Csak mégis, ma valahogy felnyílt a szemem (örök hála érte Kingának), és rájöttem, hogy ha Cortez és Edina járnak, akkor az az ő dolguk. Oké, baromira fáj, meg minden, de az élet megy tovább. Nyakamon az év vége, és így, hogy Kinga a fejébe vette, hogy elérünk valamit  a pályázaton, már nekem is megjött a kedvem hozzá! Strébernek és nyominak látnak a többiek? Lehet. De akkor legyek igazi stréber és igazi nyomi. Érjek is el vele valamit!"
[Reni; 300. old. 2010-es kiadás]

A Szent Johanna Gimi - Kezdet (2010)

Szerző: Leiner Laura (1985- )

Kategória: ifjúsági

Történet: Rentai Reni a francia tagozatos Szent Johannában kezdi meg életének gimis fejezetét. Naplóbejegyzései révén az ő és osztálytársai mindennapjairól tudhatunk meg részleteket.

Honnan és miért: A munkahelyemen futótűzként söpört végig - na jó, igazából ez három embert érint, bele értve magamat is (s én lennék az a bizonyos harmadik).

Tetszett-e: Hulala. Fura. Nem akarok lexikonszócikket írni. 60-40% a tetszési-nem tetszési index, egyszer majd, ha nem miniatűr gombokat kell nyomogatnom, leírom részletesen, hogy miért.  Addig a rövid verzió:
ez nem a való életről szól, ahogy állítja a hátsó borító, ami engem tán a leginkább bosszant (és nem a kielégületlen elvárás beszél belőlem, mert olyan nem volt a könyvvel szemben, max. előítélet). 
Plusz ez nem is igazi napló, inkább jegyzőkönyve annak, mi történt a suliban.
Hiányolom a sziporkázó humort (ami néha-néha megcsillan, tehát van! - "Rémesen indult a nap. Na, jó. Először is, az arcomra kent csodakrém miatt, amit éjszakára felkentem, reggel úgy ébredtem, hogy beleragadt az arcom a párnába."), a leírásokat, mélyebb jellemzéseket, amik túlmutatnak azon, hogy Cortezen épp milyen menő ruha van, és az iskolán kívüli miliőt, történéseket.
De. Mivel csípem Reni szüleit, Arnoldot és Kingát, meg amúgy érdekel, hogy alakulnak a kapcsolatok az osztályban, és úgy általában a Johannában, s különben is jópofák az utalások, azt hiszem, elolvasom a folytatást. Az viszont tuti, a pöttyös könyveimet és azoknak a hangulatát - s nevezzetek nyugodtan ósdinak - nem érheti utol.
Egyébként ez most nagyképűen fog hangzani, de pont ma találtam meg takarítás közben a "Békát" (Barátság könyv), amit két barátnőmmel hoztunk össze még a gimiben. Ha szépen-jól átfogalmaznám, megszerkeszteném, valami ehhez hasonlót biztos én is tudnék szülni.

"- Oké, akkor szerintem kezdjük. Pontosan hol akadtál el? - nyitottam ki a könyvem.
- Itt - vette ki a kezemből, és az első oldalra mutatott.
- Elolvastál valamit a kötelezőkből?
- Nem.
- És el fogsz?
- Nem.
Legalább őszinte.
- Jó. Oké - szedtem össze a gondolataimat. - Akkor olvasd el ezt a szonettet, és utána elemezzük.
- Jó.
Türelmesen vártam, hogy elolvassa, közben a néma csendben zavaróan ketyegő óra hangját hallgattam, és azon tanakodtam, vajon ebben a síri csendben hallatszik-e a gyomrom korgása.
Apu kétszer benézett, hogy ellenőrizze, mit csinálunk, anyu pedig folyamatosan behozott valamit, vagy inni, vagy enni.
- Elolvastad? - vettem el a könyvet Corteztől egy idő után, amikor úgy ítéltem meg, hogy vagy nem tud olvasni, vagy nyitott szemmel elaludt."
[Reni és Cortez; 145. old. 2010-es kiadás]

Pi élete (2001)

Szerző: Yann Martel (1963- )

Kategória: minek nevezzelek?

Történet: A Kanadába tartó Cimcum japán teherhajó 1977-ben elsüllyed, melynek következtében több mint kétszáz napig vesztegel egy mentőcsónakban Piscine Molitor Patel, egy indiai kamasz és egyetlen útitársa, Richard Parker, egy kamasz bengáli. Tigris.

Honnan és miért: Láttam a filmet, ami, mindazon túl, hogy lenyűgöző volt, olyan megdöbbentő csavart tartogatott a történet végén, hogy kíváncsi lettem, a rejtély megfejtéséhez közelebb hoz-e a könyv? A regény épp ugyanennyire sokkoló.

Tetszett-e: Azon kevés könyvek egyike ez az utóbbi idők vásárlásaiból, ami esetében tényleg nem bánom, hogy pénzt adtam ki érte. Roppant értelmesen van megírva, érdekes, a tengeren hánykódás hosszú-hosszú leírása sem ijesztett el, pedig amúgy nem vagyok a robinzonádok rajongója. A legjobban természetesen Istennek és a hit kérdésének megközelítése tetszett. Megerősített abban, amit eddig is tudtam: vallási irányzatoktól, felekezetektől és gyülekezetektől függetlenül mindenkinek kell (egy) Isten, akiben hihet. Ennek kinyilatkoztatásánál, ennél többet nem is adhatna ez a könyv.

"Láttunk több bálnát is, de egyik sem jött olyan közel, mint ez. A fellövellő vízsugarak jelezték őket. Tőlünk kis távolságra merültek föl, néha három-négy is, mint valami rövid életű vulkáni szigetcsoport. Ezek a szelíd behemótok mindig jókedvre derítettek. Biztosra vettem, hogy megértik az állapotomat, és láttomra valamelyik felkiált: >>Ó! Ez az a hajótörött a cicájával, akiről Banfu mesélt! Szegény gyerek! Remélem, jut neki elég plankton. Ezt el kell mondanom Mamfunak, Tomfunak és Sztimfunak is. Nem tudom, nincs-e a közelben valami hajó, amelyet riaszthatnék. Mennyire örülne az anyja, ha viszontláthatná. Isten veled, fiam. Megpróbálok segíteni rajtad. Nevem Pimfu.<< Így aztán a suttogópropaganda révén a Csendes-óceán összes bálnája értesült rólam..."

[289. old., 2013-as kiadás]

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (2011)

Szerző: Ransom Riggs

Kategória: fantasy

Történet: Ez az, amit nem lehet pár sorban összegezni. Mindenesetre: napjaink átlagos(-nak tűnő) kamasza, a 16 éves Jacob és egy 1940-ben rekedt árvaház kis lakóinak üresrémekkel, lidércekkel és nácikkal vívott harcát meséli el a vélhetően később több kötetessé duzzadó sztori.

Honnan és miért: Valahogy mindig beleszaladtam ebbe a könyvbe neten, majd amikor megláttam, hogy a Libriben félárón árulják, lecsaptam rá.

Tetszett-e: Igen. Miért is? Mert amióta véget ért a Harry Potter-sorozat, ha nem is állandóan és elszántan keresve, de reméltem, hogy egyszer csak belefutok valami hasonlóba. És ez a történet - annyi "csalódás" után, ld. Percy Jackson vagy Artemis Fowl, pontosan ezt nyújtotta nekem. Fél-fantasy, egy félig-meddig átlagos, de különleges főszereplővel, jófej dirivel és varázslatos képességű barátokkal.
 Ugyanakkor nagy bajban is vagyok ezzel a könyvvel. Nem a regénnyel, nem a sztorival, hanem azzal a majd' 400 oldalnyi papírköteggel, amit a kezemben tartok.
Tudvalevő, hogy az írás ebben az esetben szorosan összefonódik a képi anyaggal, azokkal a régi-régi, összebolházott fotókkal. Egész pontosan ezek közé kanyarította a szerző a cselekményt, amit sokan kifogásolhatónak tartanak, én egyelőre egy izgalmas alkotói folyamatot látok belőle - de elkanyarodtam. Szóval mi a helyzet akkor, ha a fotók elengedhetetlenek ebből a könyvből, engem viszont kiborítanak?
Mert félelmesek a maguk - olykor -tudom- manipulált módján... Riggs bemutat egy csomó jófej karaktert, én mégsem tudom szeretni szegény különleges gyerekeket, mert a hozzájuk kapcsolt fotók egyszerűen hátborzongatóak. Alig van 1-2 kép, amitől nem futkos a hideg a hátamon... És akkor ezek még csak a gyerekek! A pupilla nélküli lidércportrékról, a sötétben csillogó, "te jó ég, ez engem néz" szemekről és a megörökített háborús miliőről még nem is beszéltünk...

"Átsodródtunk az ajtónyíláson a teljes sötétségbe. Egy ideig csak lebegtünk a vízben, egymásnak adogatva a levegőző csövet. Más nem hallatszott, mint lélegzetvételeink bugyborékolása és sejtelmes dobbanások a hajó legmélyéből, ahogy a törött hajótest darabjait ütögette az áramlat. Ha becsuktam volna a szemem, akkor sem lett volna sötétebb. Mintha asztronauták lettünk volna egy csillagtalan mindenségben.

Ám ekkor megdöbbentő és fenséges dolog történt - egyenként előbukkantak a csillagok, egy-egy zöld felvillanás itt is - ott is a sötétben. Azt hittem, hallucinálok. Aztán egyre több gyulladt ki, azután még több, amíg végre egész csillagkép kavargott köröttünk, mint milliónyi ragyogó csillag, megvilágították testünket, tükröződtek maszkjainkon. Emma kinyújtotta a kezét, gyors csuklómozdulatot tett, de a helyett, hogy tűzgömb keletkezett volna a kezén, szikrázó kék fényben ragyogott a keze. A zöld csillagok összeolvadtak körülötte, villódzva és kavarogva, visszhangozva a mozdulatait, mint valami halraj, és ekkor jöttem rá, hogy valójában az is.

Úgy megbűvölt  a látvány, hogy elvesztettem az időérzékem. Az ott töltött idő óráknak tetszett, bár valószínűleg csak percekig tartott. Akkor éreztem, hogy Emma megbök, és visszaúsztunk az ajtón át, fel a létrán, és amikor a felszínre értünk, amit először megpillantottam, az a Tejút nagy és merész sávja volt az égboltra festve, és megértettem, hogy a halak meg a csillagok teljes rendszert alkotnak, egybevágó részei valami ősi és rejtélyes egésznek."

[238-9. old.; 2011-es kiadás]

Eragon (2003)

Szerző: Christopher Paolini (1983 - )

Kategória: fantasy

Történet: Eragon, a szegény parasztfiú egy nap egy sárkánytojásra bukkan, s ezzel nemcsak Saphira gazdája lesz, hanem Alagaësia utolsó (vagy új generációs első?) Lovasa.

Honnan és miért: A könyv, amiről úgy gondoltam, soha nem akarom majd elolvasni. Mert anno a filmet sem szerettem, egy icipicit sem. Mégis - most, két hónap alatt, töménytelen mennyiségű könyvtári tartozást felhalmozva - elkövettem az olvasást. Valaki kedvéért, aki nagyon szereti Az örökség-sorozatot. Abban bízva, hogy a regénnyel többet megtudhatok Róla, ha úgy tetszik, közelebb kerülhetek Hozzá, jobban megérthetem Őt. Ez talán - egy icipicit - sikerült.

Tetszett-e: Az előbbi volt a legfőbb motivációm abban, hogy végig olvassam a könyvet, s ne adjam fel, amikor már a tizedik könyvtári felszólítást kapom.
Alapjáraton nem lelkesedem a tömény fantasyért. Itt sem találtam kötődési pontot sem a szereplők valamelyikével, sem egyetlen cselekményszállal, s sokat kellett várnom a megfelelő idézetre is. 
Most, hogy az utolsó oldalt is letudtam, a legfurább: hiába voltam benne biztos, hogy a tetralógiából nekem csak ez az első rész lesz meg, a befejezés után valahogy mégis kedvet kaptam a folytatáshoz. Bár sejtem, hogy az is nyögvenyelős-lassú olvasás lenne, de érdekel. Egy icipicit.

"Lehajolt, jobb kezéről lehúzta a kesztyűt. Kezét a baba homlokára tette, és így szólt: -Atra gülai un ilian tauthr ono un atra ono waíse skölir frá rauthr! 

A szavaktól váratlanul elgyengült, mintha varázslatot használt volna. Lassan visszahúzta a kesztyűt a kezére, és azt mondta az asszonynak:

- Ennyit tehetek érte. Ha vannak szavak, amelyek megakadályozhatják az eljövendő tragédiákat, akkor ezek azok!

- Köszönöm, Argetlam! - suttogta az asszony, és kissé meghajolt. Ismét el akarta takarni a csecsemő arcát, ám Saphira felhorkant, és addig görbítette a nyakát, amíg a feje ott lebegett a kisbaba arca fölött. Az asszony megmerevedett, és elakadt a lélegzete. Saphira lehajtotta a fejét, és orra hegyével megdörgölte a kicsi homlokát a két szeme között, azután sima mozdulattal fölemelkedett.

Sóhaj futott végig a tömegen, mivel a gyermek homlokán, ott, ahol Saphira megérintette, csillag alakú folt maradt a bőrön, olyan fehér és ezüstös, mint Eragon tenyerén a gedwëy ignasia. Az asszony lázasan égő pillantással, néma hálával nézett Saphirára.

A sárkány azonnal elrúgta magát a földtől. A bámészkodók megtántorodtak hatalmas szárnycsapásainak szelétől. A föld zsugorodni kezdett. Eragon mélyett lélegzett, szorosan átölelte sárkánya nyakát. Mit csináltál?, kérdezte halkan.

Reményt adtam neki. Te pedig jövőt.

[...]

Amit láttál, az egy másik történet, egy legenda kezdete. Gondolod, hogy ez a gyermek beéri azzal, hogy kocsmárosné vagy parasztasszony legyen, amikor a homlokán ott a sárkánycsillag, és a szavaid ott lebegnek fölötte?"

[445-7. old. 2009-es kiadás]